zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
fejlec_graf_zenesz.svg
Zenei hírek

A Kobuci kertben végigtombolt két teltházas koncert után rögtön felírták a VAKÁCIÓ első betűjét is a táblára, de persze nem pihentek…

Egyből balatoni klipforgatással indították a nyarat, ami persze nyomokban tartalmazott némi lazulást is. A Kék Hullám Kemping videójában a balatoni élmények úgy nyúlnak, mint egy napon felejtett VHS-szalag. A rendező, Fazakas Lőrinc és a zenekar egy VHS-kamera segítségével idézte meg azokat a felvételeket, melyeket a ‘80-as, ‘90-es évek nyaralásairól ismerhetünk.

„Már ilyen kamerát sem volt könnyű szerezni, nemhogy üres VHS-kazettát. Végül kaptunk valakitől egy használtat. Az első vágásnál vettük észre, hogy az évekkel ezelőtt felvett tartalmakból is felvillan egy-egy kép. Így lett a teljes koncepció része végül »Eszter-Balázs esküvője« vagy »Tibi előadása«” – meséli a zenekar.

Fontos: ezúton is kérik Tibi bácsit, ha látja a klipet, keresse meg a zenekart a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.-on, mert szeretnék vendégül látni a következő budapesti koncerten a Monyo Landben július 31-én!

 

       

 

„A forgatást egyébként tényleg nevezhetnénk egy rövid nyaralásnak. Petiék nyaralójában voltunk, zenélgettünk és mindent rögzítettünk. Most megnézve a klipet tényleg olyan, mintha egy egész nyarat lenn töltöttünk volna a Balcsin” – meséli Fekete Giorgio énekes. „A Kék Hullám Kemping egyébként is zenekar tagjainak kamaszkori élményeit dolgozza fel, azokat a nyaralásokat, amelyeken szerelmek szövődtek vagy épp nem szövődtek” – teszi hozzá Héra Barnabás a zenekar dobosa. Az új dal persze elhangzik majd július 31-én a budapesti koncerten, de július 29-én Balatonvilágoson az akkor ott nyaralók is átélhetik a Kék Hullám Kemping hangulatát.

 

FB-event: https://fb.me/e/RQU3B2K8

https://www.instagr.am/carsoncoma

https://www.fb.me/carsoncoma

www.goldrecord.hu