zenesz_logo.png



Nemrég megjelent első, angol nyelvű albuma, a Camouflage után most karrierjének a magyar nyelvű vonalát erősíti Azahriah új dala. Az egyébként spanyol című El Barto, a készülő következő lemezének single-je.

       

A tracket egy párkapcsolati téma ihlette, így mesélt róla: „Az El Barto megmutatja, milyen, amikor valaki besokall egy nőtől, élni akarja a saját életét, de ezt a toxikus párkapcsolata megakadályozza. Nagyon élveztük ennek a dalnak az elkészítését, örülök, hogy végre megjelent.”

A dal címe a Simpsons család című sorozat Bart Simpsonjának sztorijára utal, mikor körözik, és az alteregójának a neve „El Barto”. Pont úgy érezheti magát az ember egy mérgező kapcsolatban, mint akkor a karakter. Az énekes elárulta, szerette volna magát egy újabb stílusban megmutatni. A szerzeményhez készült vizuált Galambos Gergő és Barna Joci alkották meg, az előadó pedig azt tervezi, ha nagyot szól majd, egy videóklipet is forgat hozzá.

A fiatal tehetségnek már az első koncertje is teltházas volt a Monyo Landben, sőt, a helyszín történetében is ez volt az első sold out buli. A hatalmas sikerű debütáló fellépés után egyre feljebb vezet Azahriah útja: szeptember 1-én először karrierjének történetében a főváros legnagyobb szórakozóhelyén, a Budapest Park színpadán láthatja a közönség.

https://www.facebook.com/azahriah.official
https://www.youtube.com/channel/UCNCDa02bSyeD690YT4l1jPw