zenesz_logo.png



Németh László Viktor zene iránti komolyabb érdeklődése gyerekkorában kezdődött. Nagypapája zongoristaként nagyban inspirálta őt. Bevezette a zene világába, ezután pedig zeneiskolákban folytatta tanulmányait.

RF700x.jpg

 

 

„Testvéremmel sokat zenéltünk együtt 2006-tól egészen 2018-ig (Turn Of Mind, 3LAND), de legbelül egy hang folyton azt súgta, hogy szóló projekteken is érdemes lenne dolgoznom. Ezért úgy döntöttem, hogy 2020 nyarán Radioflash néven saját dalírásokba kezdek, ahol zeneszerzőként és énekesként leszek jelen.

 

Jelenleg 80%-osan áll az első nagylemez, melynek megjelenését 2021 őszére tervezem. A szerzeményeken leginkább a pop, synth-pop, synthwave, rock stílusjegyek érződnek. A színpadi produkciókban közreműködik Sági Tamás - basszusgitáros (New Friend Request), Kispál Balázs - gitáros (Stage Dives) és Erdélyi Arián - dob/dalszövegíró (Foreland).

 

A lemezen található angol és magyar nyelvű dalok többségéhez vizuális anyag is fog készülni. A klipek világa sem áll messze tőlem. Saját klipjeimben rendezőként, operatőrként, valamint vágóként is működök. Az első videót a Most újra élsz című dalra forgattuk. A szöveg a produkció dobosa, Erdélyi Arián tollából született” – mesélte Németh László Viktor. 

 

 

 

 

„A dalszöveg fő témája az életünk során tapasztalt érzések és emlékek folytonos újraélése, megélése. Rávilágít arra, hogy az életünkön nem lineárisan utazunk, hanem körkörösen. A refrén segít összerakni magunkat, a többi rész pedig kellő nyugalommal enged elveszni önmagunkban. A feladatunk nem más, mint összeszedni a darabjainkat, mielőtt újra elszórnánk őket” – mondta Erdélyi Arián.

https://www.facebook.com/radioflashofficial