zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
Zenei hírek

Három és fél év után új albummal jelentkezik a Sax-O-Funk formáció. Az új albumon igazi húzós dalok kaptak helyet, a lemez címe is erről árulkodik.

Sax-O-Funk_sajtofoto1 700x.jpg

 


A Csányi István session-zenész által vezetett, élvonalbeli muzsikusokból álló zenekar második lemezének címe: STENQUE. Erőteljes, ihletett, lendületes zenélést hallhatunk a Sax-O-Funk formáció új albumán

 

A lemezen található szerzemények nagy része jazz-funk stílusú, de található rajta ballada, két latinos hangvételű dal, valamint egy acapella szerzemény is. Az instrumentális számok mellett több dalban is a szaxofon szóló szerepét az ének veszi át. A Sax-O-Funk 2017 év végén megjelent bemutatkozó albumán is számos vendég közreműködőt hallhattunk, az új albumon sincs ez másképp.

 

Simple Song című szerzeményben az utánozhatatlan stílusú és hangú Micheller Myrtill jazz-énekesnő, a Saxas című dalban az ország legjobb latin-zongoristájának zenekara a Révész Richárd Latin Trió, a The Big Boy-ban pedig a közismert dalszövegíró-előadóművész Lombos Marci működött közre. 

 

 

 

 

A zenekar tagjai, akik elvarázsolnak bennünket játékukkal, mindannyian élvonalbeli session zenészek, név szerint:

 

Balog László - dob

Dajka Krisztián - gitár

Kardos Norbert - billentyűk

Takács Donát - basszusgitár

Csányi István - szaxofon, ének

 

Village Marketing & Event kiadó gondozásában megjelent album június 22-től elérhető a nagy digitális zeneáruházak kínálatában.

 

Deezer: https://www.deezer.com/hu/album/238417402

Spotify: https://open.spotify.com/album/66fuKVsX8Gh6p4xIkoAIXX

Apple Music: https://music.apple.com/hu/album/stenque/1573230768

YouTube: https://www.youtube.com/watch?v=Sq41MODPr0M&list=OLAK5uy_ll9YIBWSWINySIVkFH_vRL-gRcmE-kayY