zenesz_logo.png



BLR öt éves kihagyás után egy nyári, életigenlő dallal folytatja a szólókarrierjét. A Szívem szerint a rapper kedvenc dolgait gyűjti össze egy számban, amely tökéletes kúra az elmúlt évek okozta nyomott hangulatra.

BLR 550x.jpg

 

 

A Szívem szerint egy öt éves szünet után jelent meg. „Az elmúlt két év eseményei eléggé megviseltek, és szerettem volna kicsit kizökkenteni magam (és remélem, másokat) a negatív, pesszimista állapotból” – mondta a rapper a dal megjelenésével kapcsolatban.

 

A Szívem szerint egy életigenlő, felhőtlen szám, amely garantáltan mindenki szájára mosolyt csal majd. „Eldöntöttem, hogy nem adom a világvége alá a lovat, nem teszek rá még egy lapáttal a saját frusztrációmmal, hanem egy pozitív szemléletű dalt írok. Elkezdtem gyűjteni a számomra kedves dolgokat, és ahogy gyűltek a témák, mozzanatok, úgy állt össze a dal tematikája is. Kaptam korábban egy NAZ által írt, afrikai kórusos zenei alapot, ráénekeltem a szöveget és kész lett a koncepció!” – tette hozzá BLR.

A Szívem szerint a korábbi, klasszikus BLR dalokhoz (Viszlát, Belehalok, Nagylány) képest egy új fejezetet nyit. „Sok idő telt el a korábbi megjelenések óta, a koromhoz méltó dalt szerettem volna írni. Egyben az is fontos volt számomra, hogy olyan zenét írjak, ami most hiánytermék, ezért csakis számomra kedves dolgokat fűztem a dalcsokorba”.


 

 

A vidám számhoz egy méltóképpen vidám, tengerpartos, teknőcbékás, lila tehenes videóklip készült. „A klip célja az volt, hogy még inkább áthozza a szám pozitív hangulatát a képvilágával. Albániában forgattunk két napot, számos helyet bejártunk, szívem szerint maradtam volna még!” – tette hozzá a rapper.

 

A Szívem szerint c. számot még egy megjelenés követi még 2021-ben, a következő dal ősszel várható.

https://www.facebook.com/BLR.84
Spotify