zenesz_logo.png



Teljes a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó programja – a Dunakanyar egyik lenyűgöző részén, a visegrádi várral szemben, a nagymarosi Duna-parton rendezik meg idén a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót.

Kow 550x.jpg

 

Június 24. és 27. között a színpadokon a legismertebb hazai együttesek váltják egymást. Fellép a Halott Pénz, Kowalsky meg a Vega, a Belga, a Firkin, az Aurevoir, a Blahalouisiana, Rúzsa Magdi, a Punnany Massif, a Random Trip, az Ivan & The Parazol, az Erik Sumo Band, Péterfy Bori & Love Band, Dánielfy Gergő és az utazók, Lóci játszik és az Európa Kiadó is, míg Ausztriából a Russkaja érkezik.

 

A szervezők kiemelten fontosnak tartják, hogy a visegrádi négyek országaiból érkező fiatal tehetségeket is bemutassák, így minden este egy-egy feltörekvő zenekar lép színpadra: Lengyelországból a Cheap Tobacco, Szlovákiából a Luvver, Csehországból a HRTL érkezik, míg Magyarországot a Carson Coma képviseli.  A fesztivál különlegessége, hogy a zenei programok mellett nemzetközi színházi előadások várják az érdeklődőket. Négy ország alkotóinak részvételével, Feledi János, Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus vezetésével kéthetes workshop eredményeként fog megszületni a zárónapon bemutatott, Changes című produkció.

 

 

random 550x.jpg

 


A programsorozat nyitóelőadása, június 23-án Olt Tamás Rejtő-estje, a Szájon lőtt tigris lesz. Másnap a lengyel Teatr Ateneum Bogusław Schaeffer - A színház démonja című előadása lesz látható. A színpadon a „játszó” s a „játszott” összemosódik; nem lehet tudni, a színész főhősöket alakít-e, vagy csak önmagát adja, szerepeket szaval, vagy saját gondolatait tolmácsolja, színpadi figura-e már, vagy még a privát színész? A szereplők a színpadi valóság és a benne ábrázolt világ peremén mozognak, könnyedén és észrevehetetlen módon átlépve a két valóságot elválasztó határokon.

 

 

Belga 550x.jpg

 

 

Június 25-én a Cirkuszi Sátorban az Umbero Eco által inspirált Moral insanity című előadás lesz látható, amit a szlovák Presov National Theatre hoz el a VéNégyre. Miért olyan hiszékenyek és befogadók az emberek, ha fake news-okról, összeesküvés elméletekről van szó? Miért olyan könnyű őket manipulálni? A dezinformáció alvilága ihlette monodráma ezekre kíván választ adni.  Június 26-án a cseh Divadlo Polarka – Homo zabijens hív lélektani utazásra mindenkit a The End of Mammoth Hunters című darabbal. William Golding Az örökösök című regényének színpadi adaptációját, az egyik legnevesebb cseh színházi rendező, Jan Antonín Pitínský állította színpadra.  A VéNégy szervezői küldetésüknek tekintik a színház népszerűsítését, ezért a színházjegy mellé ajándék belépőt adnak, amellyel az előadás után a többi program is megtekinthető. A VéNégy Fesztivál Hero jegyet is létrehozták: orvosok, mentősök, ápolók, rendőrök, katonák és a katasztrófavédelem munkatársai egy megvásárolt belépő mellé ajándékba kapnak egy másikat, így ők ingyen vehetnek részt az eseményen.  

 

A koncertek, színházi előadások és közösségi programok mellett sportolási lehetőségek, felolvasások, gasztroudvar is várja az érdeklődőket, az EB nyolcaddöntőit pedig kivetítőn lehet majd követni június 24. és 27. között Nagymaroson. A helyszínen kempingezésre is lehetőség van, a hazavágyó fesztiválozókat pedig minden éjjel fesztiválbusz szállítja Nagymaros és Budapest között.

 

 

 

 

További információ, program: http://venegyfesztival.hu/program/