zenesz_logo.png



Az énekesnő 2020-ban debütált Köztünk Liliom és A Hold meg én című dalaival, amelyeknek mély értelmű szövegei és különleges vizuális világú videói egyből rabul ejtették a közönséget.


 

 

 

 

Legújabb szerzeménye, a FEL már elérhető minden digitális szolgáltatónál, emellett Szigeti Zsófi, azaz Solére egy fantasztikus live képi anyaggal is jelentkezik. Ebben elhangzanak a tavalyi dalok, és exkluzív módon egy majd csak ősszel érkező tracket is megmutat a rajongóinak.

 

 

 

 

 

„2020-ban megtanultam messziről szeretni. Minden értelemben. Ha nem volt 100 kishalál akkor egy sem, és még mindig nem tudom megérte-e. Ezeket az állapotaimat örökítettem meg a FEL-ben” – nyilatkozta az énekesnő a dalról.  

 

Zsófi az első fellépője, és vendége volt a Hangfoglaló Program új könnyűzenei minikoncert-sorozatának a MUZIK-nak, ahol rendkívül profi körülmények között, és szintén profi stábbal valósult meg a live anyag, amely erős lenyomata lett Solére művészi jelenlétének, imidzsének, és dalainak.

 

 

 

 


https://www.facebook.com/she.is.solere

https://www.instagram.com/she.is.solere/