zenesz_logo.png



Richie Kotzen – a Mr Big és a Poison zenekarok egykori gitárosa, valamint a The Winery Dogs jelenlegi frontembere, aki saját triójával is járja a világot – az Iron Maiden gitárosával, Adrian Smith-szel közösen jelentett meg új albumot, melynek címe találóan Smith/Kotzen.

 

unnamed2 700x.jpg

 

Még februárban írtunk Richie Kotzen és Adrian Smith készülő albumáról, ami végül március 26-án egyszerre jelent meg Amerikában és Európában, CD-n és bakeliten. A lemezen Kotzen és Smith gitároznak, énekelnek és felváltva basszusoznak. A dobokon három számban – You Don’t Know Me, I Wanna Stay és ’Til Tomorrow – Tal Bergman, Richie régi barátja és turnézenésze játszik, a többi dalban Kotzen dobol.

Az első klipes számot – Taking My Chances – ami a lemezt volt hivatott felvezetni, már akkor bemutattuk, azóta pedig két újabb dalhoz készült videóklip, amiket most közreadunk.

 

 

 


A végeredményről pedig mindenki meggyőződhet, ITT meghallgatható az album összes trackje. Az vitathatatlan, hogy egy erős, tömény rocklemez született, két remek énekhanggal, és bravúros gitárszólókkal. Nagyon leegyszerűsítve mondhatnánk azt, hogy a metal, a kemény rock találkozása Kotzen teljesen egyedülálló, nehezen leírható, de inkább blues-os dallamvilágával, amiből talán a tradicionális rock került ki „győztesen”. A Kotzenre jellemző dallam- és harmóniavilág csak nyomokban fedezhető fel a dalokban. Egy-két refrén, és a vokálok emlékeztetnek leginkább Kotzen korábbi kompozícióira, melyeknek köszönhetően a Winery Dogs és Richie Kotzen saját triója igazi kuriózummá vált a rockzene palettáján.

A közönség viszont jól járt, kapott egy új, nem túl bonyolított, érdekes rock albumot, amit összeségében jó hallgatni, de nem nyújt annyi újdonságot, mint Richie Kotzen korábbi munkái.