zenesz_logo.png



Megjelent Szesztay Dávid multiinstrumentalista – zeneszerző „Iderejtem a ház kulcsát” című új albuma.

Szesztay profilkép Nagy Gergő 550x.jpg

 Fotó: Nagy Gergő

Szesztay Dávid neve feltehetőleg ismerősen cseng olvasóink számára, minthogy többször írtunk a Santa Diver formációról, amit feleségével, Kézdy Luca hegedűssel alapítottak, de Dávidot egy ideje már a Kiscsillag zenekar billentyűseként is sokan ismerhetik. Szesztay Dávid 2018-ban Dalok bentre címen jelentette meg első szólólemezét, ami egy meglehetősen bensőséges, nyolc, különleges hangulatú számot tartalmazó album volt. Ezt követte 2020-ban egy háromszámos EP, a Határtalan, és most ismét Szesztay Dávid nyolc új dalt tartalmazó szólóalbumáról számolhatunk be, ami pár napja jelent meg, Iderejtem a ház kulcsát címmel.

„Valamikor tavasszal vagy nyár elején vettem fel a címadó dal első demó verzióját és azt éreztem, hogy némileg új területre tévedtem. Ez már szinte popzene, de valahogy mégsem, valahogy mégis van benne számomra valami rejtély, valami, ami nem nyilvánvaló, valami, amitől tetszik és érdekel" – mesélte Dávid.

A lemez külön érdekessége, nemcsak a zenéket és a szövegeket írta Szesztay Dávid, hanem a dobot kivéve minden hangszeren ő játszik, és a keverés is az ő munkáját dicséri. A dobokat Klausz Ádám szólaltatta meg, a masztering pedig Szabó Szebasztián (Miracle Sound) feladata volt. A lemez címadó dalához, az Iderejtem a ház kulcsát című kompozícióhoz már klip is készült, amit mi is közreadunk.

 

 

Web: https://szesztaydavid.com/

Facebook: https://www.facebook.com/SzesztayDAVIDofficial

ITT lehet megrendelni a lemezt fizikai formában (CD): https://szesztaydavid.com/bolt
Spotify: https://open.spotify.com/album/2JVMLiFz9LxXd8eNVkc69d