zenesz_logo.png



Ha a járványügyi helyzet engedi, akkor 2021. június 19-én Kolozsvár főterén, 2021. augusztus 21-én pedig Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten állhat össze Közép-Európa legnagyobb zenekara. Mindkét eseményre már lehet jelentkezni.

Cityrocks2019 (608) 700x.jpg

 

A CityRocks énekesek, dobosok, gitárosok és billentyűs hangszeresek jelentkezését várja a nagyzenekarba. Szegeden 2018-ban 400-an, Kecskeméten 2019-ben már 500-an zenéltek együtt. Idén várhatóan még ennél is többen gyűlnek össze az első külföldi és a harmadik magyarországi rockflashmobra.

 

„A 2020-as év minden zenésznek és zenét szeretőnek nehéz volt. Reméljük, idén nyárra már csak egy rossz emlék lesz az elmúlt év” – mondta Gajda Ferenc. A CityRocks főszervezője kiemelte: a külföldi esemény lebonyolítása óriási kihívás, hiszen Kolozsváron a magyarok mellett román, bolgár és ukrán résztvevők is a húrok közé csapnak, így az tényleg egy hatalmas nemzetközi zenésztalálkozó lesz. A dunaújvárosi koncert pedig azért lehet különleges, mert már a tavalyi, végül törölt dátumra is több, mint 700-an jelentkeztek, ezért várhatóan idén egy hatalmas óriászenekar jön létre a Szalki-szigeten.

 

A szervezők mindkét flashmob dallistáját összeállították, a számokhoz pedig hamarosan elkészülnek a hangszeres oktatóvideók is. Így a rutintalanabb zenészeknek is lehetőségük nyílik magas színvonalú felkészülésre, és arra, hogy valódi élményt szerezzenek maguknak a részvétellel. A nagyzenekarba tehát a profik mellett bátran jelentkezhetnek amatőr zenészek, sőt, olyanok is, akik eddig csak otthon, egyedül játszottak. 

 

 

Cityrocks2019 (444) 700x.jpg

 

 

„A számokat úgy választottuk ki, hogy azok mindenki számára könnyen eljátszhatók legyenek, és a helyszínen tényleg egy felszabadult örömzenélés lehessen” – ezt már a CityRocks zenei rendezője mondta. Hímer István hozzátette: „A szervező csapat számára az a legnagyobb öröm, amikor azt látjuk egy-egy koncerten, hogy a 8-10 éves kezdő, és az őszülő, rutinos rocker egymás mellett, mosolyogva zenél együtt. Az eddigi koncertek és az eddig csatlakozott mintegy 2000 hangszeres és énekes már megmutatta, hogy a CityRocks egy nagy családot alkot, ahol számtalan zenész talált új barátra”.

 

A CityRocks eddigi koncertjeiről készült kisfilmek bejárták a világot.

„Már 130 milliónál is több megtekintést értek el a szegedi és a kecskeméti koncertről készült filmjeink világszerte, emellett számos nemzetközi zenei szaklap is beszámolt az eseményeinkről” – mondja a CityRocks filmjeinek rendezője. Révész Zsolt hozzátette: „Egyre többen jelentkeztek Európa több országából is az élő nagykoncertekre. A zenészek és a közönség számára is ingyenes a részvétel. Azonban lehet, hogy idén »zártkapus meccset« kell tartanunk a járványhelyzet miatt. Ezért készülünk arra is, hogy a koncertet több kamerával, élőben közvetítsük” – tette hozzá Révész Zsolt.

 

A kolozsvári koncertre http://cityrocks.ro/ a dunaújvárosira pedig a http://cityrocks.hu/ weboldalon jelentkezhet mindenki, aki előadóként szeretne részt venni az eseményeken.