zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
fejlec_graf_zenesz.svg
Zenei hírek

A búcsúzás egy világjárvány nélkül sem könnyű. Ezt megénekelni hitelesen és ízlésesen, még nehezebb. Erre vállalkozott Szabó Enikő, aki éteri hangjával, őszinte hajlításaival és igényes dalszövegeivel ismét magába fordítja a hallgatót.

SZE 700.jpg

 


Enikő sokoldalú előadó, sokféle műfajban és formációban hallhattuk már. Ezek hatással vannak rá, mint szerzőre is, ami tetten érhető a már megjelent szerzői lemezén (Szoknyák a porban). 

„A most hallható dal, a Búcsúzó az új, készülő anyag első publikus szerzeményeként debütált, ezúttal trió formájában, Rácz Gáborral (zongora) és Kisgyőri Krisztiánnal (nagybőgő).

Az ember az érzései elől nem tud elmenekülni, akkor sem, ha véget érnek. Van, hogy elszakad a cérna, megreped a közös buborék, nem áltatjuk magunkat tovább, és kimondódnak a súlyos szavak” mesélte Enikő.

A videoklip egyben búcsúztatja a gyötrelmes 2020-as évet, megénekli egy elválás fájdalmas pillanatait, ami sajnos a járvány miatt a megszokottnál is több embert érint. Elsősorban nekik szól a dal, de mindenkinek, aki már búcsúzott valakitől az életében. A klip főszereplői maga a szerző és a Barátok Közt sorozatból ismert színművész, Szőke Zoltán. A videoklipet Rohonyi Gábor rendezte, operatőr Vincze Alina, vágó Dezső Bálint.

 

 

 

 

https://www.facebook.com/szabooenikoo