zenesz_logo.png



Hat ország 120 zenészével együtt készített karantén videót Magyarország legnagyobb rockzenekara, a CityRocks.

CityRocks Linkin Park cover 700x.jpg

 

A járványhelyzet miatti koncertínség ösztönözte a szegedről indult CityRocks szervező csapatát, hogy bár nem a megszokott módon, de ismét lehetőséget biztosítson a zenészek számára az együttalkotás és a közös zenélés örömének átélésére.  „A CityRocks-nak 2020-ban mindkét élő nagykoncertje elmaradt. A dunaújvárosi és kolozsvári rockzenei flashmobukat is 2021-re kellett átszervezniük” – mondta Gajda Ferenc.

 

„Már a tavasszal gondoltunk arra, hogyha idén nem találkozhatnak a zenészbarátaink élőben, akkor virtuális térben zenéljünk együtt. Áprilisban a Queen – The Show Must Go On dalát dolgoztuk fel, amiben a zenészek mellett járványügyisek, orvosok, mentősök és katasztrófavédelmi szakemberek is részt vettek. Nyáron a Fish! zenekar Gyere ki a rétre című dalával mozgattuk meg zenészeinket, a beküldött videókból pedig egy különleges VR 360 filmet készítettünk” – tette hozzá a CityRocks vezetője.  

 

A CityRocks legújabb filmjében a Linkin ParkNew Divide dalát játszották a hazai mellett, angol, lengyel, szlovák, német és román zenészek. A videóhoz egyesek stúdió-, mások otthoni körülmények között rögzítették saját részüket. 

 

 

[CityRocks Linkin Park]

 

 

„A dalválasztás során arra törekedtünk, hogy egy könnyen eljátszható zeneszámot írjunk át, de fontos szempont volt az is, hogy azért a dal eljátszásához csak biztos ének, és hangszeres tudással rendelkező zenészek csatlakozzanak. Sok olyan zenészt is megkerestünk, akik különleges hangzást adtak a számhoz. Így kerültek bele a dalba zongoristák, kongások, akusztikus gitárosok is, de a videóba egy műanyag WC csövekből készült, általunk csak plastic bazuka-ra keresztelt instrument is helyet kapott” – mondta Révész Zsolt zenei rendező, a film vágója.  

 

A CityRocks korábbi szegedi és kecskeméti élőkoncertjeikről készült filmeket, a CityRocks partner tartalomszolgáltatóiknak is köszönhetően már több mint 130 millióan látták világszerte. 

 

„Minden zenészbarátunkra és munkatársunkra, akik részt vettek a produkciókban, nagyon büszkék vagyunk. Azt gondolom azoknak a városoknak, akik eddig meghívtak és talán az egész országnak is hírét vittük a világban. Több tízezer gratulációt kaptunk a föld minden pontjáról, és aminek a legjobban örülünk, hogy nincs olyan földrész ahonnan nem jelezték volna, hogy valamilyen formában is, de mi zenészek fogjunk össze és működjünk együtt a jövőben” – mondta Révész Zsolt. 

 

A CityRocks 2021-re is készül már. Hamarosan kikerülnek a dunaújvárosi és kolozsvári koncertjeik végleges dallistái és oktató videói, majd elkezdődnek a zenészek jelentkezéseinek feldolgozása.

https://www.facebook.com/cityrocksproductions