zenesz_logo.png



Tíz zenetanárt és tíz előadóművészt díjazott az Artisjus komoly- és könnyűzenei kategóriákban 2020. december 11-én.

1920.jpg

 

A szerzői egyesület olyan előadóművészeket ismert el, akik rendszeresen kortárs magyar műveket tűznek műsorukra, valamint azokat a tanárokat díjazta, akik kiemelkedő munkát végeznek a zenei oktatásban.

A szerzők közös jogkezelő egyesülete két éve alapította a díjat azzal a céllal, hogy köszönetet mondjon a kortárs zene elkötelezett terjesztőinek. Nélkülük aligha születhetnének ma is új zenék, és aligha ismerhetné meg ezeket a közönség. A díjak pénzjutalommal járó szakmai elismerések, odaítélésükről a szervezet szerzőkből és zeneműkiadókból álló testületei döntenek.

Az Artisjus Zenetanári Díjjal azokat a zenepedagógusokat jutalmazzák, akik tanári pályafutásuk során nagy hangsúlyt fektetnek a kortárs magyar zene terjesztésére. Missziójuk, hogy a felnövekvő muzsikusnemzedékek anyanyelvükként értsék és interpretálják a kortárs magyar zenét.

Az Artisjus Előadóművészi Díjban azok az előadók részesülnek, akik művészeti tevékenységük során előtérbe helyezik a kortárs magyar darabokat, és küldetésüknek érzik, hogy minél szélesebb közönséghez juttassák el ezeket a zeneműveket. 

 

Előadói díjak – könnyűzene

 

Lee OlivĂŠr 700x.jpg

 

Lee Olivér

Énekes, gitáros, zenei rendező, producer. 2010-ben elnyerte az Év Legjobb Új Gitárosa címet a HANOSZ és a Sony Music országos gitárversenyén.  Szólókarrierje mellett az ék nevű saját zenekarában és a Trillion nevű formációban játszik. Meghívott vendégként vagy session zenészként rendszeresen szerepel hazai és nemzetközi eladók koncertjein, turnéin. Többek között olyan világsztárok hívták meg őt, mint Jon Lord (Deep Purple) és Ken Hensley (Uriah Heep). Szakmai körökben különösen értékelik szívvel teli játékát, magas felkészültségét és nem utolsó sorban professzionális zenész attitűdjét.

 

 

SzabĂł LĂĄszlĂł 700x.jpg

 

Szabó László

Dobos, gitáros, dalszerző. 11 éves kora óta játszik színpadon különböző formációkban és műfajokban, mint alternatív rock, grunge, jazz, melodikus hardcore-punk, extreme metal, pop stb. Számtalan hazai és nemzetközi fesztiválon, Európa számos országában és Japánban is koncertezett már. A Kőbányai Zenei Stúdió ütős tanszakán Sramkó Jánostól tanult, ahol 2007-ben végzett. Számos lemez közül a The Idoru zenekarral készített Face The Light nagylemezük 2010-ben Fonogram díjat kapott. Jelenleg a Jazzékiel; Trillion; The Idoru; Yzzo; Open Puszi és a Mezumm formációkban játszik. Dobjátéka attól kimagasló, hogy egyszerre van benne jelen a magas technikai tudás, a játékosság, ötletesség és a zenei szerénység, visszafogottság.  

 

SzebĂŠnyi DĂĄniel 700x.jpg

 

Szebényi Dániel

Zongora szakon végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakán. Fiatal kora óta számos művésszel dolgozott együtt színpadon és stúdióban egyaránt, köztük olyan hírességekkel, mint Howie Weinberg, Gary Willis, Federico Malaman, Scott Kinsey, Nicolas Viccaro, Cameron Webbel, Tátrai Tibor, Borlai Gergő, Dés László, Dallos Bogi, Fehérvári Gábor Alfréd ‘Freddie’. Turnézott Európában, Amerikában, Oroszországban. 2019-ben az év zenésze Petőfi Zenei Díj nyertese lett és megkapta a HANOSZ, az Év Zenésze – Öröm a Zene Díjat is. Jelenleg a Kowalsky meg a Vega, az Electrick Shock és az Ocean Hills tagja. 2020-ban Mike Gottharddal megalapították a Blues MD duót, és elkezdte a munkát első saját lemezén.  

 

szp_tama_HorvĂĄth GĂĄbor700x.jpg

Fotó: Horváth Gábor

Szendőfi Péter

A hazai és a nemzetközi dobosvilág színterének elismert képviselője, előadó, jazz zeneszerző, hangszerelő. Az amerikai Ütőhangszeresek Világszövetségének egyedüli európai tagja. Rendszeresen lép fel világhírű zenészekkel itthon és külföldön egyaránt. A mainstream, fúziós vagy latin jazztől a popzenén át minden műfajban ugyanazt a magas színvonalat képviseli. Jazz előadóként kb. 220 hazai nagylemezen működött közre.

Oktatói munkássága is kiemelkedő: hazánkban és külföldön is számos mesterkurzus, különféle iskolák, zeneművészeti egyetemek előadója. 2001-ben Artisjus-díjban, 2003-ben pedig Arany Dobverő-díjban részesült. 1992-ben megalapított saját zenekara napjainkban Fusio Group néven működik, 7 albumuk jelent meg. A zenekar 2007-ben eMeRTon-díjat kapott az „Év jazzegyüttese” kategóriában. 2005-ben Romhányi Áronnal megalakította a Loop Doctors nevű Drum'n'bass - Jungle - Breakbeat formációt. 2006-ban megjelent albumuk (High Voltage) 2008-ban Fonogram-Díjat kapott „Az Év Hazai Jazz Albuma” kategóriában.  

 

Tempelfi Erik_700x.jpg

 

Tempfli Erik

A fiatal erdélyi zongorista, billentyűs, zeneszerző 2015-ben végezte el az MZTSZ Kőbányai Zenei Stúdió zongora szakát, útja innen nívós koncerttermek, színházak és fesztiválok színpadjaira vezetett. Session-zenészként tevékenykedik, számos produkció tagja, több színházi előadás zenésze (József Attila Színház, Vígszínház, Budapesti Operettszínház stb.), zenei vezetője. 2016 óta a Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola óraadó tanára. 2017 óta tagja az Abrakazabra zenekarnak, mellyel olyan neves előadókat kísérnek, mint: Charlie, Radics Gigi, Király Viktor, Keresztes Ildikó, Vastag Csaba vagy Tolcsvay László. Két aranylemezen is közreműködött (Magna Cum Laude: Gyulai Húszfeldolgozó, Junkies: Negyedszázad kockázat és mellékhatás). A Jazzma.hu olvasói szavazólistáján 2016-ban és 2018-ban ért el dobogós helyezést az év orgonistája kategóriában.

A Komolyzenei előadói díjazottak és a Zenetanári díjban részesülők névsorát itt találod.