zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
fejlec_graf_zenesz.svg
Zenei hírek
Erőtől duzzadó, igazi közép-európai roots reggae albummal jelentkezik a műfaj hazai vezető formációja, a Ladánybene 27.

LB 27 700x.jpg

 

Az album címe, SZAVAK – SZÍNEK – HANGOK a 2020-as évre, a pozitív élmények elmaradására uta, és arra, hogy mégis meg kell próbálni visszahozni a színeket, szavakat, gondolatokat és hangokat a mindennapokba. 

 

A Ladánybene 27 idén ünnepelte volna 35-ik „zületésnapját, de sajnos a vírushelyzet miatt ez is, mint annyi minden fontos dolog a banda életében, elmaradt. A leállás azonban nem tétlenséggel telt, a háttérben elkészültek az album dalai.  A 11 új dal és 4 remix-ből álló korong címe a 2020-as évre utal.  Emberi kapcsolatok, közösségi események maradtak el, vagy kerültek át online felületekre, és az otthonokban rekedt bezártság szürkévé tette a létünket. Az új album dalaival a zenekar megpróbálja visszahozni a színeket, szavakat, gondolatokat és hangokat az életünkbe. Mindegyik dalban ott van a fény, a remény, ahogy a téli nagy fehérségből is előbújnak tavasszal a színek.

 

Az album zenei ötleteit a Ladánybene 27 régi bevált szerzői, Miksa és Bokó Zoltán szállították. Hozzájuk csatlakozott a 2019-ben érkező felvidéki társunk, Fűri Tamás billentyűs, illetve egy dalt a zenekar korábbi tagja, Tóth „Tádé” Gábor jegyez. A színek és szavak, azaz a dalszövegek Tóth „Tádé” Gábor és László M. Miksa munkái, így lesznek a dalok a világ zavarodottságára érzékenyen reagáló felnőtt férfiak útmutatásai. 

 

 

LB27_TetrisC 600x.jpg

 


A hangfelvételek az Origo Studióban készültek Miksa zenei rendezésében, Bodnár Tibi irányításával és a hangmérnök, Cserny Kálmán „Bogi” professzionális közreműködésével. Míg a dalok keverését és a masteringet az autentikus reggae sound-hoz komolyan értő Little Zion Stúdióra, Vass Mihály zenész-hangmérnökre bízta a zenekar.

 

Az album négy dalából készült remix verzió.  2019 nyarán, a Reggae Camp-en a Ladánybene 27 szorosabb szakmai kapcsolatba került az olasz Mellow Mood zenekarral és hangmérnökükkel, Paolo Baldinivel. Komoly megtiszteltetést jelent a magyar zenekarnak, hogy a világ legismertebb reggae sztárjaival is dolgozó producer két dalból is fantasztikus DUB-verziót készített.  Átértelmezte őket, és más színeket emelt ki belőlük. Így a Műanyag nyár című Plastic Summer néven, Az út szélén pedig Roadside címmel indul el a nemzetközi DUB világába.

 

A Little Zion Stúdió főnöke, Don Miguel producer és muzsikus a legismertebb hazai DUB csapat, a Tuff Steppas egyik tagja az Ugyanaz a hang című dalból készített mixet Same Voice Dub címmel. Az album egyetlen SKA nótájának (Jégycsap SKA) zenei alapját a szabadkai Sin Seekas zenekar énekesnője, Sóti Juli alakította át saját világára. A remix Take Care címen hallható az albumon, melynek borítóját Burg Balázs „Jidaki” készítette.

 

 

 


Az albuma a zenekar saját kiadói labelje, a Roots Reaktor Records neve alatt jelenik meg. A tervek szerint 2021 tavaszán – ha a járványhelyzet engedi – a Ladánybene 27 megtartja az elmaradt 35-ik születésnapi koncertjét és a Szavak – Színek – Hangok album bemutatóját.

 

Spotify: https://cutt.ly/Nhv9vRw

CD-k az alábbi linken vásárolhatók: https://www.lb27reggaeshop.hu/

Az album és a klipek elkészítését, megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Könnyűzenei Kollégiuma támogatta.

A Ladánybene 27-tel készült interjúnkat ITT olvashatjátok.