zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
fejlec_graf_zenesz.svg
Zenei hírek
A virtuóz ausztrál gitáros Orianthi, igen mozgalmas karriert tudhat maga mögött, olyan legendás zenészekkel dolgozott együtt, mint Alice Cooper vagy Steve Vai, illetve Michael Jackson, az énekes halála miatt végül elmaradt This Is It koncertsorozatán is első számú gitárosként állt volna színpadra.

Orianthi_Panagaris_700x.jpg

 

 

Orianthi novemberben megjelent, „O” címet viselő albumának megjelenése alkalmából a Guitar World magazinnak elevenítette fel pályájának különböző momentumait, ebből idézünk.

 

Olyan zenét játssz, amit szeretsz

O című albumom elkészítése előtt hip-hop producerekkel dolgoztam együtt, de úgy hozta a sors, hogy találkoztam Marti Frederiksen zeneszerző-producerrel (Aerosmith, The Struts, Ozzy), és világossá vált számomra, olyan lemezt akarok csinálni, ami durva és nyers! Az egész lemezt 28 nap alatt készítettük el, és nagyon meg vagyok elégedve a hangzással, érzem, hogy van benne valami ösztönös. Az ember vágyik rá, hogy élőben hallhassa, és ez az album lényege.

 

Gibson signature akusztikus gitár

Amikor a Gibson azzal keresett meg, hogy készítenének nekem egy signature akusztikus gitárt, szóhoz se jutottam. Mindenképpen egy J-200-at szerettem volna, mivel az egy igazi klasszikus – Elvis és Johnny Cash is ilyet használt. A nyakával viszont nem igazán voltam kibékülve, így megkértem őket, hogy szereljenek egy ES-345-ös nyakat egy J-200-as testre.

 

 

Or 400x.jpg

 

Michael Jackson tanácsai


Michael Jacksontól megtanultam, hogy azt tegyem, ami a legjobb a dalnak – és ez nem arról szól, hogy tele pakoljuk gitárokkal, és olyan hangszerekkel, amiknek nincs értelme. Ehelyett úgy játsszak, hogy vegyem körül a dallamot és a zenét, olyasmit játsszak, amit belülről érzek.

 

Mindig legyél ott a soundcheken


A legrosszabb buli, amit valaha játszottam, a New York-i Roseland Ballroom-ban volt. Akkor jelent meg kislemezem, és egészen a kezdésig folyamatosan interjúim voltak, így elmaradt a soundcheck. Előttem Justin Bieber, Kesha és Jason Derulo léptek fel, így mi voltunk az egyetlen zenekar. A gitáromat bedugták egy erősítő Clean csatornájába, és csak feltekerték a magasat. Az emberek szenvedtek. Én is szenvedtem. Sose hagyd ki a soundcheket!

 

 

[Orianthi Sorry]

 


Légy önmagad!

 

Alice Cooper valóban önálló művészként szerződtetett. Nem látott el különösebb instrukciókkal, csak annyit mondott, hogy játsszak, ahogy játszom. Azt hiszem, bejött neki, ahogyan hozzáálltam a dalokhoz. Amikor bekerültem Michael Jackson csapatába, nem mélyedtem el Eddie Van Halen technikájában, én inkább blues-os rockgitáros vagyok.

 

Nem sétálhatsz csak úgy oda, és töltheted be Eddie Van Halen vagy Jennifer Batten helyét. Néhányan szóvá tették, hogy nem úgy játszottam a Beat It szólóját, ahogyan az a lemezen szerepel. Úgy játszottam, ahogyan én játszanám, és Michael-nek ez tetszett. Nem próbálhatok meg valaki más bőrébe bújni.

 

 

 


Kis erősítő, jól kihajtva


A Fender Champ erősítőkről Bob Rock-tól hallottam. A Blues Won’t Leave Me Alone című dalban is egy Champ gitárerősítőt használtam – a legmagasabb, 10-es hangerőn. Ha ezekből a kis ládákból kihajtod a maximumot, elképesztően jól szólnak. Majdnem megsüketültem tőle, olyan hangos volt, viszont nagyon meg voltam elégedve a hangzással. Santana ugyanezt csinálja… A legutóbbi felvételemen ezt csináltam az Orange Rockerverb erősítőmmel. Néha hangosan kell játszani, és meg kell találni a megfelelő mikrofont, ami tökéletesen tudja ezt felvenni.

 

 

Találkozás egy legendával


11 éves voltam, amikor édesapám elvitt egy Santana koncertre. Amikor elkezdte játszani az Europát, rögtön tudtam, hogy én is gitározni akarok. Az első demó anyagom is főleg Santana feldolgozásokból állt, amit elküldtem a menedzsereinek. A bátyjától jött egy e-mail, melyben azt írta, egész nap az én játékomat hallgatják az irodában.  Aztán 18 éves koromban volt szerencsém együtt jammelni vele a backstage-ben. Megkérdezte, szeretnék-e aznap este a koncerten is zenélni vele. Mivel minden számát tudtam, végül 45 percig voltam a színpadon, még szólókat is játszhattam. Kész őrület volt…

 

 

O 450x.jpg

 


Találd meg az igazi barátaidat, és ne engedd el őket

 

Annak az öröme, amikor először veszel gitárt a kezedbe, és a dalszerzés élménye az, amiről ez az egész szól. Minden más, a zeneipar zűrzavaros világa csak összezavarja az embert, és könnyen becsavarodhatsz, ha nem a megfelelő emberek vesznek körül. Ebben az iparban nehéz igazán jó emberekre lelni. Ha sikerül, ragaszkodj hozzájuk, mivel segítenek lelkileg egyben maradni. Szerencsére vannak olyan barátaim, akikhez bármikor fordulhatok.


https://www.facebook.com/Orianthi
Kapcsolódó: http://www.zeneszmagazin.hu/orianthi+a+gitar+istenno+uj+albummal+jelentkezik.html
http://www.zeneszmagazin.hu/orianthi+mint+az+orange+nemzetkozi+nagykovete.html