zenesz_logo.png



69 éves korában elhunyt Balázs Fecó, a Korál zenekar alapítója. Ahogyan azt a médiából már tudhatjuk, több mint tíz napja koronavírus-fertőzéssel, súlyos állapotban került kórházba.

BF 700x.jpg

 

 

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Balázs Ferenc, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, édesapa, férj és kolléga tegnap este távozott. A rengeteg ima és orvosai minden igyekezete ellenére 13 nap küzdelem után feladta a harcot” – közölte a család nevében a Retro Rádió műsorvezetője Várkonyi Attila. Balázs Ferenc temetéséről később intézkednek. A zenész hozzátartozói kérik, fájdalmukat és gyászukat tartsák tiszteletben.

 

Homok a szélben, Kölykök a hátsó udvarból, Ne állj meg soha, A csönd éve voltBalázs Fecó szerzeményeiért több generáció rajongott. Elsősorban a lírai dalairól volt ismert, pedig ott volt a hard-rock hazai születésénél is, és a progresszív rock sem állt távol tőle. Igazából ő volt az, aki a 70-es, 80-as években a rockzenét a szélesebb közönség számára is népszerűvé tette a balladisztikus dalaival.

 

Balázs Fecó 1967-ben a Neoton együttes tagjaként kezdte el zenei karrierjét, majd 1972-ben Som Lajossal kivált a zenekarból és megalapították Radics Bélával az első magyar hard rock csapatot. A rövid életű Taurus XT mindössze egy évig létezett, de kétségtelenül hatással volt a magyar rockzenére.

 

Az igazi siker 1978-ban kezdődött, amikor megalapította a Korál együttest. Az 1981-es táncdalfesztiválon a Homok a szélben című dalukkal óriási sikert arattak. 1986-ban a Korál feloszlott, innentől Fecó szólókarrierbe fogott: 10 albumot adott ki. 1998-ban Liszt Ferenc-díjat, 2016-ban Kossuth-díjat kapott.