zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
Zenei hírek
A New York-i fesztiválon meglepetésként Keef, azaz Keith Richards is színpadra lépett Claptonnal.

crossopen_600.jpg

 

A Crossroads Gitár Fesztivál, a gitárimádók Mekkájának mondható, így nem meglepő, inkább helyénvaló, hogy meglepetésként egy olyan élő legenda is színpadra lépett Claptonnal, mint Keith Richards. Talán ő kapta a leghosszabban tartó „standing ovation"-t ezen az estén, amikor régi barátjához csatlakozva a koncert vége felé megjelent a színpadon. Pedig a Madison Square Garden-ben megtartott kétnapos fesztiválon, olyan hírességek is felléptek Claptonnal, mint John Mayer, Jeff Beck és Buddy Guy.

 

cl_ric_600.jpg

 

Richards – akinek a bandája, a Stones, épp a hónap elején jelentett be egy újabb turnét – a közönségre villantotta jellemző, fanyar mosolyát, majd beszállt Clapton mellé, hogy eljátsszák a már-már sztenderdnek számító bluest, a „Key to the Highway-t” - ezúttal egy kicsit más felfogásban, mint ahogy Clapton játssza.

 

 

 Key to the Highway

 

 

 

clap_rich2_600.jpg

 

„Keef” megjelenése még csak a kezdete volt annak az egy órás ráadásnak, amit Clapton a koncert végén adott, s melyben olyan számok hangzottak el, mint a “Crossroads” és a “Little Queen of Spades.” Ebben a részben további vendégek is színpadra léptek, mint például Robbie Robertson, aki a klasszikusnak számító “I Shall Be Released.” című dalát adta elő. „Megtiszteltetés, hogy itt lehetek, és a Crossroads ügyét szolgálhatom” – mondta Robertson.

 

A Crossroads Gitár Fesztivál bevételéből ugyanis Clapton Antigua-n lévő Crossroads Centre egészségügyi központját támogatják. A fesztivált 2004 óta évente tartják meg, de ez volt az első alkalom, hogy az eseménynek a Madison Square Garden adott otthont.

 

A show majdnem öt órás volt, és minden fellépőnek alkalma nyílt, hogy bemutassa miért tartják hangszere mesterének. A koncert elején Clapton a Los Lobos-szal és Robert Cray-jel játszott, majd egy akusztikus rész következett Warren Haynes és Derek Trucks közreműködésével. Ezután Keb’ Mo’ és Taj Mahal tisztelgett a blues előtt, egy akusztikus szetben, majd Gary Clark Jr. bűvölte el a közönséget. Ezt követően Jeff Beck fergeteges koncertje következett, az est végén pedig szinte minden fellépő ismét a színpadon volt, egy jam session-re Eric Claptonnal.

 

jam_600.jpg