zenesz_logo.png



Dallos Bogi, áprilisi lemeze után most egy Manuellel közös friss dallal jelentkezik, amely középpontjában az olykor reménytelennek tűnő szituációk leküzdése áll. A fiatal énekesnő egy izgalmas képi világú, látványos klippel reflektál a dal szövegére.

dallosbogi_bennedel 550x.jpg

 

 

Dallos Bogi hat éve igazán aktív a magyar zenei életben, amely idő alatt számos dalt és egy lemezt adott ki, valamint megnyerte a Fonogram-díjat is az év felfedezettje kategóriában. A fiatal énekesnő 2017-es Épp Most című albuma, volt az első szerzői szárnybontogatása, amelyet az áprilisban napvilágot látott Közelebb kislemeze követett. Most Manuellel közösen jelentkezik egy rendkívül aktuális mondanivalójú dallal.

 

„Szerettünk volna egy olyan dalt írni, amely ebben a rendkívül nehéz időszakban, amikor minden egyes nap új megpróbáltatások elé állít minket, egyfajta iránymutatást ad, hogy nem vagyunk egyedül. A dal ráébreszthet arra, hogy mennyire fontos, a belső komfortérzet, egyensúly, valamint, hogy legyünk egymásnak támaszai a nehéz helyzetekben is. Még, ha hibázunk is, nem jelenti azt, hogy ne érdemelnénk egy új esélyt másoktól, és ne bizonyíthatnánk, hogy képeseket vagyunk fejlődni. A dal másik fontos üzenete, hogy még, ha egy szituáció reménytelennek is tűnik, próbáljunk meg felülkerekedni rajta és egy olyan utat keresni, ahol közelebb kerülhetünk az álmainkhoz” mesélte Bogi a friss dalról, amelyben a közreműködő  Manuel is könnyen azonosulni tudott az üzenettel.

 

 

 

 

A klipet Lukácsi Liza rendezte, aki egy olyan ötlettel rukkolt elő, ahol Manuelen és Bogin kívül láthatunk még két fikcionális jövőképet, melyben Dallos Ágnes és Puskás Tivadar szerepel. „A klip azt az üzenetet érzékelteti, hogy csak mi vagyunk felelősek a döntéseinkért és a jövőnk alakulásáért. Kortól és nemtől függetlenül mindannyiunknak vannak nehézségei az életben, amin, ha odafigyelünk egymásra könnyebben túl juthatunk”folytatta az énekesnő.

 

Ebben a nehéz évben majdnem mindenki megtapasztalhatta, hogy milyen az egyedüllét, a magány, a dal ezt a kérdéskört is körbejárja.  A kialakult helyzet miatt sajnos Bogi koncertjeire egy ideig még várnia kell a közönségnek, azonban a fiatal előadó új lemezen is dolgozik, amelyről rendszeresen publikál majd dalokat.

 

https://www.facebook.com/dallosbogiofficial