zenesz_logo.png



A Pest megyei modern metal csapat a vírus miatt elmaradt tavaszi lemezbemutató turnéját egy rendhagyó közönségtalálkozóval pótolta jelképesen.

PBN_818 700x.jpg

 

Ennek keretein belül helyt kapott a második nagylemezük egyik legpörgősebb dalának, a Túl Könnyű-nek a klipforgatása, valamint egy kifejezetten erre az estére összeállított koncertprogram is. A rendezvénynek az Analog Music Hall szabadtéri színpada adott otthont, ami közel 10 órán át várta az ország minden pontjáról, de még a határon túlról érkező vendégeket is. A különleges ötletről, és annak kivitelezéséről Kerecsen László, a zenekar frontembere mesélt:

„Nagyon fontos számunkra a koncertezés, hiszen ez az egyetlen lehetőségünk, hogy találkozzunk azokkal a srácokkal, akik életben tartják a zenekart. Az, hogy egy globális méretű vírus szakadt egyik pillanatról a másikra a nyakunkba, nekünk is meghiúsított több zenekari tevékenységet, köztük a második nagylemezünk bemutató turnéját.

Ha ez a rendezvény nem is tudott minden elmaradást pótolni, de mindenképp nyitott egy kiskaput, hogy visszaadjon azokból az élményekből, amit egy NFR buli alkalmával közösen élünk át a koncertlátogatókkal. Fontosnak tartottuk, hogy adjunk valami pluszt, de azért ügyelve egymás épségére, és a korlátozásokat betartva egy regisztrációs rendszer segítségével fogadtuk az résztvevőket. Igyekeztünk a tőlünk telhető minden oldalról megtámogatni az eseményt, hogy aki eljön az a lehető legjobban érezze magát, és elsősorban egy olyan közösség részének, amiben mindenki egyformán fontos.

 

 

PBN_8194 700x.jpg

 

A személyes beszélgetések mellett készültünk zenekaros ajándékcsomagokkal, volt welcome drink, és a klub által biztosított italakció, de még egy eddig megjelent klipes dalokat tartalmazó koncertet is sikerült beleszorítanunk az időbe. Nagyon tartalmas és jó hangulatú nap volt, de szerintem ez annak, aki megnézi a klipet abszolút át is fog jönni. Elég hosszú szervezést és előkészületet igényelt, de nagyon örülök, hogy kitartottunk és megcsináltuk, de talán a legjobban annak, hogy ilyen fantasztikus emberekkel szerepelhetünk egy videóban, mert ez számunkra is egy örök emlék marad!”    

 

 

A videoklipet a SYNDROME Production készítette.

A zenekar őszi lemezbemutató turnéjának első fele jelenleg is zajlik, amelynek helyszíneit, valamint a klipes dalt tartalmazó lemez elérhetőségeit az alábbi oldalakon megtaláljátok:

www.facebook.com/newfriendrequest
www.instagram.com/nfr_band
https://songwhip.com/new-friend-request/lelekgyilkossag