zenesz_logo.png



A videóklip az azonos című albumhoz készült, amely még júniusban jelent meg, és amelynek teljes bevételét – félmillió forintot – a Gyermekszív Alapítványnak ajánlotta fel a budapesti producer.

grouppic_leventejozsa_tiffanyfarkas_lazerpunk 700x.jpg

 


Lazerpunk
2014 óta kísérletezik elektronikus zenével, de csak a 2018-as Death & Glory c. nagylemeze volt az, amely nemzetközi szinten is komolyabb ismertséget hozott a magyar producer számára. A magyar producer kezdetekben a 80-as évek nosztalgikus hangulatához visszanyúló synthwave és retrowave stílusból merített, mostanra azonban zenéje lényegesen kiforrottabb és sokkal inkább electro és cyberpunk irányba mutat.


Lazerpunk 2019-ben indult el első Európa turnéjára, amit rögtön követett egy amerikai turné is, majd még abban az évben kétszer visszatért Amerikába, harmadik alkalommal egy teljes kéthónapos turnéra, így összesen 48 amerikai és számos európai fellépéssel zárta 2019-et. Lazerpunk olyan nevekkel lépett már színpadra, mint Perturbator, Carpenter Brut, Danger, továbbá a 2018-ban a Sziget Fesztiválon is tiszteletét tette az A38 színpadán. Az évek alatt számos jelentős nemzetközi producerrel is kollaborált már, úgy mint Scandroid, Aesthetic Perfection, Daniel Deluxe, Tokyo Rose, Max Brhon és a szintén magyar Quixotic.

A közelmúltban Lazerpunk és Quixotic közös száma, a Speedracer bekerült az új Wolfenstein: Young Blood című PC játék soundtrackjébe, továbbá Lazerpunk szerezte a számos díjat elnyerő Sparkblade c. animációs rövidfilm zenéjét is.

 

 

 

 

Lazerpunk legújabb kislemeze 2020. június 19-én jelent meg Covenant címmel. A lemez különlegessége, hogy a 2020-as koronavírus-járvány tetőzése ideje alatt íródott, amit a számok témája is mutat. Ami azonban igazán lényeges a lemezt illetően, hogy a magyar producer az EP teljes bevételét a Gyermekszív Alapítvány javára ajánlotta fel. A félmillió forintos összeg szeptember 4-én került átadásra, amiből az alapítvány egy speciális nagyítószemüvegre fog beruházni, amely segítségével a sebészek sokkal precízebb munkát végezhetnek majd az apró gyermekszívek műtésekor.


A közelmúltban jelent meg Lazerpunk első videoklipje is, amely az album címadó számához, a Covenanthoz készült. A videó érdekessége, hogy a felvételek nagy része még márciusban készült, a karantén alá vont, teljesen üres budapesti utcákon.


További linkek:

 

BANDCAMP

Facebook

Instagram

Spotify

Twitter