zenesz_logo.png



Orianthi bejelentette november 6-án megjelenő "O" című új albumát, ami hét év óta az első szólóalbuma a kiváló ausztrál gitárosnak.

orianthi_700x.jpg

 

A virtuóz ausztrál gitáros-énekes-dalszerző játszott a pop királyával, Michael Jacksonnal, turnézott a rock keresztapával, Alice Cooperrel, gitározott Carrie Underwood mögött, fellépett Carlos Santanaval, és sikeres szóló karriert is magáénak mondhat. 2013-2015 folyamán Dave Stewarttal turnézott, majd Richie Sambora ausztráliai és európai turnéjához csatlakozott. Harmadik szólóalbumát Heaven in this Hell címen 2013-ban adta ki, vagyis éppen ideje volt egy új anyag készítésének.

Orianthi így mesélt az album készítéséről, amiben Marti Frederikson producer, hangmérnök, dalszerző volt segítségére: „Marti és én is minden dalban igyekeztünk egyedi hangzást és feelinget belevinni, sokat kísérleteztünk szintetizátorokkal és különböző gitár hangzásokkal, de persze súlyos riffekre és kemény szólókra is lehet számítani. A szövegekben saját életem élményei és mások történetei egyaránt jelen vannak. Nagyszerű lesz ezeket a számokat majd élőben eljátszani!”

A bejelentéssel egyidőben már meg is jelent az első single, a Sinners Hymn az albumról, amit mi is közreadunk.

 

 


Augusztusban a gitáros neve egy Orianthi signature Gibson akusztikus gitár kapcsán is megjelent a szaksajtóban, de egy fotón kívül nem tettek közzé semmit az új gitárról, ami 2021 elején fog megjelenni. A Gibsonnal történő együttműködés azért vet fel kérdéseket, mert Orianthi hosszú idő óta a PRS Guitars-hoz kötődik…


Az új "O" című album a Frontiers Music kiadásában 2020. november 6-án jelenik meg.

 

Orianthi-acoustic-gibson 400x.jpg

https://www.facebook.com/Orianthi
https://iamorianthi.com/