zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
fejlec_graf_zenesz.svg
Zenei hírek
Megjelent az Artica Sound második, Eső című albuma. A 2017-ben alakult együttes komplex hangzásával és erőteljes szövegvilágával folytatja a megkezdett zenei utazást…

Artica Sound 650x.jpg

 

„Az Artica egy igazi közösség. Amint születik egy új dal és kész a demó, küldöm a srácoknak, mert azonnal ráugranak és ötletelnek rajta tovább. Minden új dal egy ajándék magunknak és a közönségnek. Célunk a folyamatos jelenlét, alkotás-próba-koncert, és évente jelentkezni új középlemezzel, videókkal” – fejti ki Leoo, a zenekar frontembere.

 

„Ezen a lemezen is az elektro-punk-akusztik találkozik a költészettel.”

 

Az első, címadó dal az Eső – amelyhez korábban már videó is készült – egy elektronikus blues. Az ember a megpróbáltatások között keresi a kiutat, várja a mindent elmosó esőt. A második a Karma egy húzós cyberpunk, masszív groove-okkal, játékos, létfilozófikus szöveggel. A következő szám Nagy László Ki viszi át a szerelmemet című csodálatos versének megzenésítése articas felfogásban: lebegős elektro, majd pörgős d’n’b metal gitárokkal, és a zenekar dobosa, a színészként is ismert Varga Rókus verselésével. A lemez utolsó előtti track-je a Viking. „Erősen hatottak ránk az északi saga-k, és emléket állítunk benne a barbár szakállas férfiaknak, akik jelentősen átformálták a korai Európát. A dal erős elektro-metal darab lett, nagy kedvencünk!”

 

„A záró dal az Álom, a zenekar új himnusza, a reményről és a megváltásról.  Különösen aktuálissá vált napjainkban, amikor egy Világ várja a bezárkózás és szorongás végét. A dal akusztikus gitáron született és végső formájában is megtartotta soulos jellegét.”

 

Az Eső című EP 2020 május végén jelent meg az összes online platformon. A zenei anyagot a korábbi Mandala LP-vel együtt CD és bakelit formában is tervezi megjelentetni az együttes. Hamarosan újabb Artica videók is napvilágot látnak a Karma és az Álom című dalokhoz.

 

Addig is még az új videók elkészülnek, íme a 2018-ban megjelent Mandala című lemez Hiányzik valami c. dalához készült klip.



 

 

Hallgasd meg az albumot itt:

https://open.spotify.com/album/2uVmuuEHYrgEexlnZTUfRv

https://www.facebook.com/ArticaSoundBp/

 

A zenekarral készült korábbi interjúnkat itt olvashatod.