zenesz_logo.png



Még január végén írtunk a debreceni Ghost Toast zenekarról, annak kapcsán, hogy márciusban megjelenő negyedik albumukról bemutatták a Frankenstein's című dalt és klipet.

swf13 700x.jpg

 

Fotó: Varga Tamás (Brownhand)


A január 28-án megjelent Frankenstein's után, most itt a második új Ghost Toast kompozíció és videó, az Y13. A zenekar basszusgitárosa, Stefán János így mesél az szerzeményről: „Az Y13 (Yankee 1-3) a Ghost Toast azon másik oldalát képviseli, amit előszeretettel szoktak a kritikák/ismertetők kiemelni, vagy a változatosságnak örülve, vagy nem értve azt, hogy hogyan kerül egy ilyen dal egy alapvetően rock zenekar lemezére. Szeretjük, hogy a Ghost Toast-ban bármilyen zenei ötletnek találunk helyet, hogy ilyen szempontból nincs határ. Ahogy a teljes Shape Without Form lemez, ez a dal is az emberség, embertelenség, a mindannyiunkat fenyegető kiüresedés, illetve annak elkerülését érintő témával foglalkozik.

 

Az Y13-at modern és klasszikus filmzenék inspirálták (mint többek között Hans Zimmer vagy John Williams szerzeményei), próbáltuk úgy megírni és hangszerelni, hogy a szimfonikus zenei betétek és a riffek jobban egybe olvadjanak, mint korábban.”

 

A hangminták a Space Men című Antony Daisies (Antonio Margherit) által rendezett, kvázi ismeretlen sci-fi-ből származnak.  A videó Dead Sound (vagyis David Armsby) lenyűgöző Autodale című, disztópikus animációs sorozata epizódjainak, a szerző engedélyével történő felhasználásával készült.

 

 

 

 

 

A Ghost Toast-ról:

 

A Ghost Toast kísérletezős, instrumentális progrock zenekar Debrecenből. Tagjai a legkülönfélébb zenei stílusokat, hangulatokat kedvelik (súlyosat, könnyűt, utazóst, filmzenét, elektronikus zenét, ambientet stb.), és használják ezeknek hatásait, hogy valami különlegeset alkossanak, maguk, és természetesen a közönség örömére.

 

A főbb hatásokként a Tool, Faith No More, Mastodon, Crippled Black Phoenix, Ulver, A Perfect Circle, Deftones, Oceansize, Jaga Jazzist, Shpongle, Orbital, Ott, Plaid, Future Sound Of London, The Mars Volta, Isten Háta Mögött, valamint sok-sok filmzeneszerző zenéjét említették meg.

 

A zenekar legutóbbi (sorban a harmadik) lemeze, az Out of This World a finn Inverse Records kiadónál jelent meg 2017-ben és számos pozitív újságcikk, kritika méltatta a világ minden táján, a magyar zenei portálok pedig HangSúly díjra is jelölték az év albuma kategóriában.

 

PRE-SAVE opció a teljes lemezhez a Spotify-on: https://bit.ly/2TV8b4p

A lemezről kiadott első videoklip, a Frankenstein's, itt nézhető meg: https://youtu.be/-gh-HXLk_hk