zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
Zenei hírek
Dallos Bogi első lemeze három éve jelent meg, azóta több klipje látott napvilágot, valamint beturnézta az egész országot. A fiatal énekesnő most egy vadonatúj dallal jelentkezik, amely az elvesztés, elengedés és elmúlás témáit járja körbe.

dallosbogi 700x.jpg

 

Dallos Bogi hat éve igazán aktív a magyar zenei életben, amely idő alatt számos dalt és egy lemezt adott ki, valamint megnyerte a Fonogram-díjat is az év felfedezettje kategóriában. A még mindig nagyon fiatal énekesnő 2017-es albuma után, is több sikeres dalt adott ki. Legutóbbi szerzeménye Keresem a helyem címmel jelent meg az ősszel és már túl az egy millió megtekintésen is, most pedig egy egészen más hangulatú dallal jelentkezett.

 

„A Már értem egy igazán nagyjelentőségű dal számomra, amely egy személyes történetet dolgoz fel, az elvesztésről, elengedésről és elmúlásról szól. 2 éve vesztettem el a nagymamámat, és most értem meg rá, hogy ezt az érzést kiadjam magamból ilyen formában. Szerettem volna, hogy ez a dal a mi közös történetünk legyen, arról az állapotról szól, amikor először éled át, hogy valaki nincs többé. Számomra ez nem szomorú, inkább egy ráeszmélés az együtt töltött idő, élmények jelentőségére, megbecsülésére. Természetesen nem szeretném ráerőltetni a hallgatókra az értelmezést, mindenki érezze azt, amit neki jelent” – mesélte a dalról Bogi, amelyet Wagner Emillel közösen írt, és Somogyvári Dani hangszerelt.

 

 

 

„Úgy érzem, hogy egy nagyon intim, letisztult, szép képi megvalósítást kapott a dal. A forgatás legizgalmasabb pillanatai a víz alatti jelenetekhez kötődnek, ahol igazán különleges felvételek készültek”folytatta az X-Faktor friss mentora a klipről, amelyet Mák Roland rendezett. Bogi friss új kislemeze tavasszal lát napvilágot, amelyet az Akvárium Klubban mutat be egy nagyszabású koncert keretein belül április 9-én.

https://www.facebook.com/dallosbogiofficial