zenesz_logo.png



A Ghost Toast egy debreceni kísérletezős progresszív rock zenekar, amelynek következő, sorban negyedik nagylemeze március 3-án jelenik meg az Inverse Records-nál.

swf5_700x.jpg


Fotó: Tamás Varga (Brownhand)

 

A zenekar gitárosa, Rózsavölgyi Bence ezt írta a dallal és a videóval kapcsolatban:

 

„A Frankenstein's-t zeneileg elsősorban a filmzenék ihlették, a látszólag teljesen eltérő teátrális zongora intro és az azt felváltó, gyorsabb, zakatolós, matekos részek kerülnek a végén összefércelésre, ahol a főmotívumai egyesülnek a dalnak. Szerettünk volna ezúttal egy rövidebb szerzeményre is videót készíteni, ezért esett erre a választás.  A dal a március 3-án érkező Shape Without Form című lemez nyitótétele.

 

A videó az általunk teremtett, illetve napjainkat kísér(t)ő szörnyeket hivatott példálózó jelleggel bemutatni, legyen szó akár a fantázia szülte rémekről, akár az igaziakról. A felsorolás nem teljes, órákig tartó videókat is meglehetne tölteni néhány képkockánként változó rémekkel, ami reméljük, hogy nem csak számunkra elgondolkodtató. A videó elkészítéséhez nagyon régi horrorfilmek mellett, régi/új dokumentumfilmeket, tévéhíradásokat használtunk fel."

 

 

 


A zenekar legutóbbi (sorban a harmadik) lemeze, az Out of This World a finn Inverse Records kiadónál jelent meg 2017-ben, és számos pozitív újságcikk, kritika méltatta a világ minden táján, a magyar zenei portálok pedig HangSúly díjra is jelölték az év albuma kategóriában.

 

A Ghost Toast eddig megjelent lemezei:

Toast in the Shell (szerzői kiadás, 2011.)
There is no en… (szerzői kiadás, 2013.)
Out of this World (Inverse Records, 2017.)

A single elérhető a streaming szolgáltatók oldalán:

 

Youtube: https://youtu.be/-gh-HXLk_hk
Spotify: https://spoti.fi/2RxA7tx 
Deezer: https://www.deezer.com/us/album/126961632 
Tidal: https://listen.tidal.com/album/128493922 
Apple Music: https://apple.co/38Nktjx 

 

Website: https://www.ghosttoast.hu
Facebook: https://www.facebook.com/ghosttoastband