zenesz_logo.png



Elindult a zenekar Carbonsun címen megjelent albumának bemutató turnéja, melynek budapesti állomása az A38 Hajó lesz január 23-án.

CF700x.jpg

 

 

Januárban útjára indult a Carbonsun turné, már két vidéki helyszínen túl van a csapat, január 23-án pedig Budapesten láthatjuk őket. A magyarországi koncertek mellett a tervek szerint a környező országokba is ellátogatnak majd, a friss dátumokról itt találsz információkat: wwww.facebook.com/thecarbonfools.


A The Carbonfools hetedik nagylemeze a Carbonsun címet kapta. Az előző albumhoz hasonlóan, most is készült egy magyar nyelvű dal is, „Mindent eltakar” címmel, amihez rögtön forgattak is egy klipet.

 

 

 

Nemrég kérdezték egy interjúban, hogy milyenek lettek az új dalok, akkor is azt tudtam mondani, hogy olyan "carbonosak", mert mindenféle hangulat, stílus és ritmus került bele, de talán egy kicsit nyersebb, rockosabb lett a szokásosnál - mondta Fóris- Ferenczi Gábor énekes.

 

„A cél az volt, hogy a korábbiaknál letisztultabb és tömörebb anyagot csináljunk. A szokásos Carbon-témák mellett akartunk beszélni egy kicsit a környezeti és társadalmi témákról is, mint például az emberek manipulálása, vagy a fenntarthatóság” - tette hozzá Gulyás Barna gitáros.

 

„Nagyon sokat dolgoztunk a dalokkal, így meg is csúsztunk egy kicsit a határidőkkel, de örülünk, hogy még sikerült idén kiadni - folytatta. A fizikai példányokat is gyártják már, először a január 23-i Carbonsun lemezbemutatón lehet majd megvásárolni az A38 Hajón  (https://www.facebook.com/events/550137022393398/). Ha minden összejön, akkor néhány más terméket is beújítunk addigra, de másnaptól a Gold Record webshopjában is elérhetőek lesznek (www.goldrecord.hu/webshop).”

 

The Carbonfools Carbonsun lemezbemutató koncert

2020. január 23.

A 38 Hajó (Budapest, Petőfi híd, budai hídfő)

Jegyek itt: https://www.a38.hu/hu/program/carbonfools-lemezbemutato-koncert#!checkout

https://www.facebook.com/thecarbonfools/

www.goldrecord.hu

 

            Teljes albumot és a Mindent eltakar című dalhoz készült klipet klip itt találod: https://www.youtube.com/playlist?list=PLzgQVyAK90zCGjNjhBXcdSH-2WHsETGzZ