zenesz_logo.png



Az Emma Undressed zenekar 2014 szeptemberében alakult, stílusukat leginkább a „csajénekes pop-metal” kifejezéssel lehetne körülírni.

Emma Undressed 2 700x.jpg

 

Már az első évben elég komoly sikereket értek el, 2015 tavaszán megjelent az első albumuk, és megnyerték az EastFest fesztivál közönségszavazását, ősszel elkészült az első hivatalos klipjük.

 

2017 elején változás történt az énekesi poszton, Mesi – Tordai Emese – került a csapat élére. Készülő, Léleklakat című lemezükről ez második klipes dal, az elsőt – Engedd el – mi is bemutattuk. Jövő év elején pedig jön a harmadik klip is, aztán majd eldől, hogy a többi dalt is egyesével teszik-e közzé, vagy egyben az egész albumot.

 

 

 

 

„A dal felvétele és keverése saját munka a BearSound fantázianévre keresztelt házistúdiómban vettük fel, a klipet pedig a Rózsa Produktum készítette, ahogy az Engedd el c. dalhoz készült, és több más klipet is. A forgatásra november végén a debreceni Dance Universe tánciskola egyik tánctermében került sor, egy héttel a zenekar 5. születésnapi koncertje előtt, így felfogható ez a klip egy kis utólagos születésnapi ajándéknak is tőlünk. Egy kevés ötletelés után arra jutottunk a zenekarral, hogy igyekszünk egyszerűre venni az egészet, és ha már a címe Felhő, akkor olyan környezetet teremtünk, mintha egy felhőben zenélnénk – mesélte Docsa Gábor dobos.


Rózsa Gábor (rendező, vágó – Rózsa Produktum) szavaival élve: „Kristály tiszta volt a feladat, mely így szólt: »fényesen, teljesen fehérben, füstben úszva« – így hát vittük a fényeket és a füstgépet, és nemes egyszerűségében felvettük a dalt. Hogy milyen hatást vált ki, azt a néző tudja már. Kicsit olyan, mint az üres fehér vászon, melyet a hallgató a dal által kapott saját érzéseivel fest ki.”


https://www.facebook.com/EmmaUndressedOfficial/