zenesz_logo.png



Magyarország legnépszerűbb elektronikus zenét játszó koncertzenekara új dallal élteti a közönségét – a „Maradok mozgásban” egy JumoDaddy-vel közös szám, akivel az együttes a legutóbbi közös slágerük, az „All Eyes on Me” óta tervezett újabb együttműködést.

Brains 700x.jpg

 

A „Maradok mozgásban” egy igazi motivációs tuning, amelyet az edzők és sportolók lendülete inspirált. A szám célja, hogy erőt adjon és átlendítse a hallgatókat a holtponton – legyen az egy sportverseny, egy vizsga vagy egy kapcsolati hullámvölgy.

 

„Sok olyan visszajelzést kaptunk, hogy a zenénk dinamikus, mozgásra ösztönző ütemeinek és szövegének köszönhetően sokan Brains dalokra edzenek. Tudjuk, hogy mennyi küzdelemmel jár a sportolók élete, ugyanakkor azt is be akartuk mutatni, hogy mennyi örömet ad.  Én idén futottam le a félmaratont, azóta érzem át igazán a sport súlyát és fontosságát. Megpróbáltam ezt a kemény személyes tapasztalatot beépíteni a dalszövegbe is. A dal a sportról és ezen keresztül a mindennapok küzdelmeiről is szól” – monda Kéri András.

 

A „Maradok mozgásban”-hoz egy akciódús klip is készült, amely a hétköznapi küzdelmeket célozza meg egy csavaros történeten és egy kétes karakteren keresztül.

 

Az új dal élőben először az együttes Akváriumos évzáró koncertjén, december 20-án hangzik el!

 

 

 

 

Maradok mozgásban

Előadó: Brains x JumoDaddy
Megjelenés időpontja: 2019.12.02.
Szöveg: Kéri András
Zene: Varga Norbert, Horváth Gáspár
Kiadó: Supermanagement