zenesz_logo.png



November elején újabb két legendás amerikai zenekar érkezik Budapestre a Soundkitchen jóvoltából.

November nyolcadikán egy igazi kult-kedvenc, a Shearwater érkezik az Akvárium Klubba. A legendás texasi Okkervil River két tagja, Jonathan Meibugr és Will Sheff 1999-ben döntött úgy, hogy az anyazenekar programjába szervesen nem illeszkedő, intim hangulatú dalaikat Shearwater néven jelentetik meg. Az azóta eltelt tizenkét évben a gyakran változó felállású zenekar nyolc stúdióalbumot jelentetett meg, olyan indie-sztárokkal turnézott, mint az Akron/Family, a Mountain Goats és a Blonde Redhead, leszerződött előbb a Matador, majd a Sub Pop kiadóhoz, 2010-ben pedig még azt is megengedhették maguknak, hogy Sherwater Is Enron címmel egy ingyenesen letölthető instrumentális lemezzel ajándékozzák meg a rajongókat.


shearwater_cover_talk_talk.jpg

 

A Shearwater szívszorító zongorás balladái és törékeny folkdalai a csodálatos atmoszféra mellett gyakran kifejezetten fülbemászóak, idén megjelent Animal Joy című nagylemezük pedig itt-ott a nyolcvanas évek AOR rockzenéjét is megidézi. A zenekar státuszáról mindent elmond, hogy idén tavasszal a tavalyi év egyik legjobb lemezét megjelentető, a kortárs dalszerző-énekesnők élvonalába tartozó St. Vincent társaságában turnéztak – most pedig eljönnek hozzánk is.

 

jonathansolo2.jpg

 

A Shearwater előtt az észak-karolinai mormon családból származó Jesca Hoop lép fel; a szigorú vallásos nevelés elől tizenévesen a természetbe menekülő folktündér idén jelentette meg harmadik nagylemezét The House That Jack Built címmel. Rajongói közt olyan legendák szerepelnek, mint Tom Waits, vagy a gitáros-énekesnőt közös szereplésre invitáló Peter Gabriel. Jesca Hoop 2008-ban már az Elbow és Mark Knopfler társaságában koncertezett, később pedig fellépett az Eels és Andrew Bird turnéin is.

 

soundkitchen.hu

 

( - )