zenesz_logo.png



Szeptember 26-án Dj Dominique szervezésében idén 25. alkalommal valósul meg ingyenesen a Jótékonysági Nap a Budapest Sportarénában.

07_djdom 700x.jpg

 

Kora délután a középiskolásokat várják sérült fiatalok életét bemutató programokkal, valamint a Margaret Island, Opitz Barbara és Burai Krisztián produkciójával. Este pedig egy fergeteges koncerttel zárul a nap, többek között Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, Vincze Lilla, Delhusa Gjon, Korda György és Balázs Klári közreműködésével.

 

 

 Minden érdeklődőt szeretettel várnak erre a különleges eseményre, melyre a belépés ingyenes, csupán előzetes regisztráció szükséges hozzá. A Jótékonysági Nap fővédnöke Dr. Herczeg Anita, a köztársasági elnök felesége.

 

 

 

margaretisland_fotĂł-PĂĄlyi-ZsĂłfia_700x.jpg

 

Margaret Island - Fotó: Pályi Zsófia

 

 

„Az volt az álmom, hogy kétszer is megteljen az Aréna sérült fiatalokkal és rászoruló idős emberekkel. Negyed évszázada minden évben megrendezem ezt a Jótékonysági Napot, volt már külön a fiatalok és külön a szépkorúak részére ugyanitt, de egy napon most először lesz ennyi ember egyszerre az Arénában ennek a rendezvénynek a keretében” – foglalja össze Dj Dominique, aki azt is elárulta, hogy az évtizedek során szinte az összes hazai sztárzenész megfordult az eseményen.

 

 

Opitz-Barbi-2019 400x.jpg

 

 

Opitz Barbara

 

 

Az idei program két részből áll: kora délután 13:00-tól 15:30-ig egy középiskolásoknak szóló társadalmi integrációs érzékenyítő programból, illetve 19:00-tól egy felnőtteknek szóló koncertből.

 

A délután folyamán izgalmas, interaktív programokon keresztül szeretnék bemutatni az ép fiataloknak a sérült fiatalok életét, lehetőségeit úgy, hogy mindent ki tudjanak próbálni és személyes tapasztalaton keresztül megélni. A házigazda Máté Roland, aki maga is egy betegség miatt elvesztette a bal lábát. Az eseményen lesz kerekes székes vívás (Szekeres Pál, olimpiai bronzérmes, háromszoros paralimpiai bajnok magyar tőr- és kardvívó, sportvezető részvételével), kerekes székes kosárlabda, boccia játék, kutyás bemutató, táncbemutató, gördülő tánccsoport bemutatója valamint ülő röplabda. A sportprogramokon paralimpiai és ép olimpikonok is részt vesznek. A délutánt a tinik elsőszámú kedvencei a Margaret Island, Opitz Barbara és Burai Krisztián zárják egy felejthetetlen koncerttel.

 

 

concept-street-small_out_moviesta_700x.jpg

 

Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar

 

Este már a felnőtteké lesz a terep, hiszen egy gigantikus ingyenes koncert lesz az Arénában többek között Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, Csongrádi Kata, Vincze Lilla, Delhusa Gjon, Marcelina, Korda György és Balázs Klári valamint Varga Miklós közreműködésével.

 

 

m1165_700x.jpg

 

Varga Miklós - Fotó: Sós Gábor

 

 

A délutáni és az esti eseményen való részvételhez regisztráció szükséges a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen szeptember 20-ig.

 

 

Dj Dominique és Barátai Jótékonysági Nap

2019. szeptember 26. - Papp László Sportaréna

Az esemény facebook oldala http://bit.ly/djdominiquejotekonysag

A teljes nap programja ingyenes!

Regisztráció: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen! - Infovonal: +36-30/5670305