zenesz_logo.png



JumoDaddy, a magyar elektronikus szcéna egyik legizgalmasabb karaktere, egy vadonatúj EP-vel jelentkezett. A Dark Ballet című underground partikorongon négy szám szerepel, amelyből a címadó dalhoz egy, a Fekete hattyút idéző videó társult.

 

 

 

A különböző popzenei kalandozások után a Dark Ballet az eredeti Black Horse által fémjelzett JumoDaddy hangzáshoz kanyarodik vissza. A korábbi együttműködések után az új EP-n is visszatér az Irie Maffiaban JumoDaddyvel közösen zenélő Sena és MC Kemon, valamint a lemezen egy új név, Superflake is megszólal.

 

A címadó, Dark Ballet című dal a lemez kiemelt darabja, amely a hozzá készült klippel együtt nyeri el az értelmét. Az audiovizuális kombó a művész belső küzdelméről szól, az önkifejezés és az érvényülés között. A művészt a balerina, a külvilágból érkező elvárásokat pedig a sötét entitások jelenítik meg. A dal és a videó a művész belső szabadságért folytatott vívódását mutatja be egy lidérces álomban – egy felszabadító happy enddel a végén.

 

A lemezen három további dal szerepel: a My Rules My Car című felvételen JumoDaddy Senaval dolgozott együtt. „Miután Sena babát várt a nyáron, a turnébusz helyett egy páran személyautóval vágtattuk végig a nyarat. Egy igazi pörgős, utazós zenével szerettük volna megörökíteni a közös autózásokat, a jó hangulatú naplementéket és napfelkeltéket. Így született meg ez party-basshouse track" – mesélt a várandós Senaval való közös turnézásról JumoDaddy. A Supremacy egy klasszik hiphop zene, némi dubstepes beütéssel, amelyen Kemoné a főszerep. A The Hunt közreműködője Superflake, aki Fodor Máriusz reklámzeneíró, a Kaukázus és a Magashegyi Underground zenekarok alapítójának vadonatúj alteregója.

 

A Dark Ballet már elérhető a digitális zenei szolgáltatóknál, élőben pedig szeptember 28-án debütál a Budapest Park közönsége előtt, ahol Jumo a Brains szezonzáró koncertje előtt lép majd fel.