zenesz_logo.png



A Margaret Island Balaton-ihlette dalával indult útjára a VOLT Produkció új projektje, a ROAD MOVIE, amely a legnépszerűbb hazai zenekarok és előadók dalaival mutatja be Magyarország különböző városait és régióit, a dalokhoz pedig ismert és elismert filmrendezők készítenek klipeket.

RoadMovie_Margaret_3 700x.jpg

 

 

Az első alkotás augusztus 20-án, a Petőfi Zenei Díj show keretében debütált Zamárdiban, valamint a Petőfi TV műsorán és a www.roadmovie.hu oldalon.

 

„Augusztus 20-án indult útjára a ROAD MOVIE, amely szándékunk szerint egy valódi sorozatként éveken át követhető lesz majd a legnépszerűbb előadók csatornáin. Az első körben 15 szerzőt és előadót kértünk fel arra, hogy írjanak olyan dalokat, amelyekben a hozzájuk leginkább közel álló – ismert, vagy eldugott – tájak elevenednek meg. Legyen szó egy utcáról, egy térről, egy városról vagy akár egy egész régióról. A szerzők mellett olyan rendezőkkel egyeztettünk, akik zenei téren, vagy éppen játékfilmek készítésében szereztek maguknak hírnevet. Eddig mindenki örömmel vállalta, hogy részt vesz a projektben, amelynek egyik legnagyobb erénye a hitelesség, hiszen a szerzők kivétel nélkül a saját gondolataikat, érzéseiket tolmácsolják a dalaikban“ – mondta el Lobenwein Norbert, a  ROAD MOVIE producere.

 

 

 

 

Az első alkotás augusztus 20-án debütált a Petőfi TV műsorán, a Petőfi Zenei Díj show keretében és a zenekar YouTube csatornáján. A Margaret Island dalát a Balaton ihlette, a hozzá kapcsolódó klipet pedig a hazai zenés-filmes világ egyik központi figurája, Miki357 rendezte.

 

„Nagyon megörültünk ennek a felkérésnek, hiszen mindig is fontosnak tartottuk a helyi értékeink hangsúlyozását. Számunkra a Balaton déli régiója mindig is kultikus hely marad: itt találkoztunk először Bálinttal és Kristóffal Balatonbogláron, itt adtuk az első akusztikus koncertünket Margaret Island zenekarként Fonyódon, és a mai napig ide járunk vissza alkotótáborozni a zenekarral. 

 

Ráadásul ez a felkérés tökéletesen beleillett az idei zenekari évünkbe is, mivel idén az 5. szülinapunk alkalmából a Legszebb színek elnevezésű turnénk keretein belül épp az ország különleges tájait járjuk be a közönségünkkel együtt, mesés környezetben, világörökségi helyszíneken adunk áthangszerelt koncerteket” - mesélte Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője.

 

 

RoadMovie_Margaret Island_2 700x.jpg

 

 

A ROAD MOVIE együttműködő partnere a Magyar Turisztikai Ügynökség. „Igazán örülünk, hogy egy ilyen nagyszerű kezdeményezés részesei lehetünk, hiszen a ROAD MOVIE klipjei egytől-egyig az adott zenekar és rendező személyes érzésein, emlékein keresztül mutatnak majd be egy-egy települést, várost, vidéket vagy régiót. Ez a teljesen egyedi megközelítés pedig segít abban, hogy a néző egy eddig nem látott szemszögből is megismerhesse Magyarország természeti vagy épített kincseit. Célunk, hogy a ROAD MOVIE koncepciója által sokan kedvet kapjanak felkeresni és megismerni a bemutatott helyszíneket és régiókat” - tette hozzá Németh Anna, az MTÜ marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese.

 

A klipek mellett riport- és werkfilm is készül, amelyeket az előadók csatornáin és tv-ben is láthat majd a közönség. Ezekben mesélnek az előadók arról, hogy mit jelent nekik a dalukat ihlető hely. A hamarosan látható kisfilmet Könyves Dina szerkeszti, a műsorvezetői-riporteri szerepet pedig Tilla vállalta. 

 

A Margaret Island klipjét még az idei évben több követi: javában zajlanak az előkészületek többek között a Cloud 9+, Rúzsa Magdi vagy éppen a Bagossy Brothers Company készülő dalairól-klipjeiről, amelyek más-más tájakra kalauzolják a rajongókat.