zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
Zenei hírek
Véget ért a 2012-es Hangfoglalás, az ország első számú hangszer-és hangtechnikai kiállítása. A háromnapos rendezvény keretein belül több mint 100 kiállító cég - köztük a Zenész Magazin is - képviseltette magát.

Minden eddiginél színesebb programmal, koncertekkel, konferenciákkal és szakmai bemutatókkal várta a Syma Sport-és Rendezvényközpontba látogató több - idén több mint 50 ezres - tömeget a Hangfoglalás csapata. Az eddigiektől eltérően idén újabb csarnokkal bővült a kiállítótér, így a mindenki számára ingyenesen látogatható szakmai találkozó-és vásár immár összesen több mint 12 000 négyzetméteres területen zajlott. Különlegesség képpen a minden kororsztályt egyaránt megmozgató expo adott otthont két igen jelentős, az Artisjus és a Magyar Színháztechnikai Szövetség konferenciájának is.

 P1210266-small.JPG
A rendezvény egyik fő jellegzetessége, hogy szinte minden kiállított hangszer kipróbálható, illetve a helyszínen, különböző kedvezményekkel meg is vásárolható. Ehhez mérten a gyakorlatilag állandónak mondható tömeg nem csupán nézelődőket, lelkes és kíváncsi amatőröket, de professzionális zenészeket is magába foglalt.

 

P1210263-small.JPG
A Hangszerarzenál hangszerbolt emeletes standján a különböző bemutatók mellett olyan neves hazai zenekarok turnéfelszerelését, hangszereit állították ki mint a Tankcsapda, vagy épp a Blind Myself. A hazai-és nemzetközi sikereket is bezsebelő Silverblade erősítők részlegén a Hangfoglalás egész ideje alatt a Leander Rising zenekar tagjai, többek között Köteles Leander basszusgitáros-énekes és Vörös Attila gitáros prezentálták a kifejezetten harapós karakterű erősítők képességeit, a rajongók nem kis örömére.

 

P1210279-small.JPG


A Hangfoglalás természetesen megőrizte koncertcentrikusságát, így a főbb fellépők (Belmondo, Intim Torna Illegál, Beatrice, Wasabi Kht., Belmondo, stb.) műsorain és a kiállító standok endorser-bemutatóin túl a háromnapos rendezvény ideje alatt a 2012-es Hangfoglaló Magyarország tehetségkutató döntőjébe jutott zenekarok is színpadra léphettek a koncertcsarnokban.
A kiállításon idén is megrendezték a Vintage 52 szervezésében létrejövő Vintage Gitár Show-t, melynek keretein belül bárki megcsodálhatott olyan - többnyire gyűjtők tulajdonában lévő - '60-as évek beli, vagy még régebbi - erősítő-és gitár ritkaságokat, melyek mindegyike joggal képezi a modern zenetörténelem egy-egy cikkelyét.


P1210255-small.JPG


Az expo területén idén rendkívül szigorúan vették a hangerőkorlátozást. A szervezők megállás nélkül ellenőrizték a standokat, melyeknek döntő többsége így nem is lépte túl a 90 - illetve a bemutatók alatt 98 - dB-ben megállapított felső hangerőhatárt. Ennek köszönhetően bátran ki lehet jelenteni, hogy hangerő szempontjából az idei, sorban a hetedik Hangfoglalás bizonyult a legélhetőbbnek.
A "B" csarnok 33-as standját foglalta el a Zenész, ahol is az újság régebbi számai mellett az expo nyitásával egy időben megjelent, legújabb Zenész Magazinhoz is hozzájuthattak az érdeklődők. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki meglátogatott minket! Ne feledjétek, a többek között Christopher Simmersbach, Premecz Mátyás, valamint Köteles Leander interjúkat tartalmazó 187., friss számmal most Hartke basszuskombót lehet nyerni!

 

( - )