zenesz_logo.png



Rajtunk áll címmel megjelent a Star Academy tehetségkutató egykori döntősének, Kertész Ivánnak az első stúdióalbuma. A 10 saját dalt tartalmazó korong egy igazi stílus kavalkád.

 

Rajtunk_all_ALBUM_KULSO_BORITO 500x500.jpg

 

 

Bár pár évvel ezelőtt azt a bizonyos tehetségkutatót nem Ő nyerte meg, de egykori versenyző-társai közül Ő az egyetlen, aki a legtöbbet hallat magáról azóta (főleg az elmúlt két évben) és aki talán a legjobban kitudta használni a televíziós műsor adta népszerűséget olyannyira, hogy csak saját dalokat tartalmazó önálló albummal állt elő mostanra.

 

Iván sokoldalú énekesként bizonyított a Star Academy tehetségkutató műsorban, ahol egészen a döntőig menetelt, majd negyedikként végzett. Ezt a sokoldalúságát jól tükrözi az első lemezanyaga is, ugyanis szinte mindegyik dal más, viszont a legtöbb nagyon is jól áll a fiatal énekesnek.

 

A lemez dalait a Hársházi Szabolcs - Kotsy Krisztina dalszerző páros jegyzi. Az album összességében egy vidám szórakoztató zenei kiadvány. Zömében gyors tempójú dalok találhatóak rajta, de akad pár lírai szerzemény is – hisz a Star Academy tehetségkutató óta tudjuk, hogy Iván hangja igazán ezekben a dalokban tud csak kiteljesedni…

 

Hallgass bele a lemezbe a streaming-oldalakon!

 

https://www.deezer.com/hu/album/97242502

https://open.spotify.com/album/42KHXAUvHkpcD316oU4ZXC