zenesz_logo.png



Fantasztikusan indul az év az Új Bojtorján együttes frontembere számára.

SajtĂłanyag,Calgary, 13. VersĂźnnep3_700x.jpg

 

 

Január közepe óta hallható a hazai rádiókban, az Új Bojtorján zenekar vadiúj szerzeménye, melyhez hamarosan videoklip is készül. Pomázi Zoltán, énekes-gitáros-dalszerző pedig március végétől április közepéig Kanadában turnézott. Többek között fellépett zsúfolt teltház előtt Kelownában, valamint a magyar vers ünnepén megzenésített költeményeket adott elő Calgaryban, a Versünnep Fesztiválon, kanadai magyar gyermekek és családok körében. Utóbbin egy kedves barátja, régi pályatársa, Savanya István Pro Arte-díjas költő is közreműködött, aki fellépése után Budapestre utazott és jelenleg hazánkban turnézik.

 

Pomázi Zoli a kanadai fellépések után egy igazi szenzációval is készül, hiszen a világhírű latin zenei virtuózzal, Oscar Lopezzel készít lemezt, mely a tervek szerint ősszel jelenik meg Külföldön és hazánkban is egyaránt!

 

Természetesen a hazai és erdélyi közönség sem lesz elhanyagolva, az Új Bojtorján turnéja május 1-jén veszi kezdetét, s tart majd egészen az ősz végéig, a legnagyobb slágerekkel és új dalokkal fűszerezve!

 

A fellépésekről és aktualitásokról http://www.pomazizoltan.hu oldalon tájékozódhatnak a rajongók!