zenesz_logo.png



Gary Moore Emlékest 2019 címmel, nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a brit gitárlegenda munkássága előtt tisztelgő rendezvény, melyre ezúttal is több mint 20 országból érkeznek a rajongók, érdeklődők.

LOTS_2019_WEB_550x.jpg

 

A nyolc éve elhunyt zseniális gitáros lemezei és dalai generációkat érintettek meg, és a több mint négy évtizedes, végtelenül színes és tartalmas pályafutása alatt a rock és blues műfajok meghatározó alakjává vált, gitárosként pedig minden további nélkül a legnagyobbak közé helyezhetjük nevét.


Április 4-én ünnepelné 67. születésnapját az egyik legnagyobb hatású blues-rock gitáros, Gary Moore. Ahogy 2012 tavasza óta minden évben, idén áprilisban is Budapesten találkoznak hazai és külföldi tisztelői, közeli barátok és családtagok, hogy egy vérbeli rock, blues-rock koncerttel adózzanak a gitáróriás emléke és zenei hagyatéka előtt. A szakmát és a közönséget egyaránt meghódító felejthetetlen muzsikus tragikus halálát követő első évben még a Petőfi Csarnokban került megrendezésre a koncert, azóta viszont állandó otthonává vált a népszerű A38 Hajó koncertterme.

 

Idén három formáció is fellép majd a közel három órás műsorban. A már szinte állandó szereplőnek számító hazai Run For Power - Gary Moore Emlékzenekar a ’90-es évek blues sikereire fókuszál leginkább, melyek közé becsempésznek majd néhány igazi csemegét is.  A Görögországból érkező Noely Rayn jelenleg új albumán dolgozik, de Budapesten az idén 40 éves Thin Lizzy klasszikus, a Black Rose című albumra építik majd műsorukat, melyben felbukkannak majd Gary Moore rock szerzeményei is, de alapvetően a legendás ír zenekar frontembere, Phil Lynott és Gary Moore közös munkáit elevenítik majd fel. Negyedik alkalommal lép fel az Emlékest vendégeként a kiváló finn gitáros Ben Granfelt, aki ezúttal aktuális turnéjába illesztette be a budapesti látogatást, így néhány dalt majd saját triójával is előad, de a 2017-es koncerthez hasonlóan ezúttal is fellép majd felesége, Jasmine Wynants-Granfelt énekesnő is, aki erre a napra időzítette új kislemeze, a Gary Moore örökzöld Wild Frontier feldolgozásának megjelenését.

 

 

gary_moore_image2_700x.jpg

 

 

 

A zenekarokhoz további vendégek csatlakoznak majd, így Gary Moore kezdetektől velünk tartó testvére, a szintén remek gitáros, Cliff Moore is. Az Emlékest közönségének szemei előtt felnőtté váló hazai tehetség, Somogyi Remig is fellép a koncert fináléjában, de idén első ízben Franciaországból is érkezik vendég, hiszen hazájának egyik legjobbja, Fred Chapellier blues gitáros is velünk tart. A tavalyi megemlékezéshez hasonlóan, a 10 éve Amerikában élő és zenélő Tommy Katona neve is megtalálható a fellépők között, de öt év után újra csatlakozik az Emlékest csapatához Petruska András is.

 

Nem kérdés tehát, hogy ezúttal is egy különleges estével, számos különböző műfajt érintő, három órás gitárorgiával, valamint megannyi felejthetetlen dallal, dallammal emlékeznek majd Gary Moore, az egyik legnagyobb hatású blues-rock gitáros életére.

 

Kapcsolódó hír: a koncert másnapján, április 5-én nyílik meg a budapesti RaM Colosseumban található Rockmúzeumban az az időszakos Gary Moore Emlékkiállítás, melyen rengeteg érdekesség, ritkaság kerül bemutatásra április végéig. A kiállítás április 5-én ingyenesen megtekinthető a Rockmúzeum aznapi koncertbelépőjével: Yasi Hofer Trio (DE)www.tixa.hu/yasi_rockmuzeum_2019.

 

Gary Moore Emlékest 2019
Április 4., csütörtök 20:00 - A38 Hajó, Budapest

Kapunyitás 19:00, pontos kezdés 20:00


Jegyárak:
4.900 Ft - elővételben március 31-ig
5.500 Ft - elővételben áprilisban és a koncert napján a helyszínen

Online jegyvásárlás: www.tixa.hu , www.a38.hu