zenesz_logo.png



49 éves korában meghalt Keith Flint, a Prodigy arca. Az együttes extrém külsejéről ismert frontemberét hétfőn reggel holtan találták essexi otthonában.

keith_flint_2_700x.jpg

 

 

Flint halálát a Sun írta meg először az essexi rendőrség információira hivatkozva, majd a Prodigy a hivatalos Instagram-oldalán erősítette meg a halálhírt. A poszt szövege szerint Keith Flint a hétvége során öngyilkos lett.

 

"A hír igaz, el sem tudom hinni, amit mondok, de tesónk, Keith a hétvégén véget vetett a saját életének" – írta zenésztársa, Liam Howlett, aki a poszt szövege alapján egyszerre érzi magát kib*ott dühösnek és lesújtva.

 

Az essexi rendőrség szóvivőjének közlése szerint hétfő reggel, 8 óra 10 perc körül egy 49 éves férfihoz érkeztek ki egy Brook Hill-i címre, miután egy telefonáló aggódott az ott élő férfi miatt, ám a rendőrök már csak a személy halálát tudták megállapítani. A közlemény szerint gyanús körülmény nem merült fel.

 

Keith Flint 1969 szeptemberében született, Kelet-Londonban nőtt fel, majd a hetvenes évek közepén szüleivel az essexi Springfieldbe költözött. Később Chelmsfordban járt iskolába, a tanulmányai végeztével pedig Braintree-be költözött.

A Prodigy 2018 novemberében adott ki utoljára nagylemezt, amelyen Keith Flint is szerepelt. A No Tourists az együttes hetedik albuma volt, még a megjelenés hónapjában világkörüli turnéra indultak vele. Keith Flint így idén már több koncertet is adott Ausztráliában, nemrég pedig Új-Zélandon koncertezett.

 

A Prodigy állandó szereplője volt a magyar fesztiváloknak is, idén nyáron a SZIN-en léptek volna fel, ez lett volna a csapat 15. magyarországi koncertje. Az első magyarországi fellépésük 1995 júniusában volt a Petőfi Csarnokban, később többször játszottak a Sziget és a Volt fesztiválokon, de az utóbbi években eljutottak a Campusra és a Fezenre is.

 

Forrás: Index