zenesz_logo.png



2019. január 17-én három fiatal, tehetséges banda veszi birtokába a Dürer kert kistermének színpadát. A dallamos, leginkább az alter vonalba sorolható, gitárzenét játszó zenekarok először lépnek fel együtt, és mindegyikük először fordul meg a méltán népszerű zuglói helyszínen.

lidokain_3_700c.jpg

 


19.30-kor
nyílik a kisterem ajtaja, hogy 20 órakor az eddig egyetlen, ám igen jól sikerült koncerttel büszkélkedő Lidokain csapjon a húrok közé. A fiúk a közismert érzéstelenítőszerről nevezték el magukat, zenéjük iránt azonban senki nem lesz közömbös és érzéketlen, az bizonyos.

 

https://www.facebook.com/lidokain.zenekar/

 

 

 

B O K R O K_700x.jpg

 


A BOKROK egy 2015-ben gimnáziumi zenekarként indult alternatív rock-zenekar. Az éveken át tartó passzív fotoszintézist megunva, úgy döntöttek, ideje a próbaterem félhomályában született dalaikat másoknak is megmutatni. Zenéjük, ahogy ők mondják: plant-rock, alter-grunge rock, jelmondatuk: „Nőni, megerősödni, oxigént előállítani!” Koncertjük 21 órakor kezdődik.

 

https://www.facebook.com/bockrok/

 

 

 

caesars 700x.jpg

 


A már nagy koncertrutinnal rendelkező Caesar’s Bread 22 órakor csap a húrok közé. A csapatot az elmúlt két évben láthatta a fiatal, feltörekvő zenekarok iránt érdeklődő közönség a főváros majd’ minden klubjában (Robot, Mika Tivadar, S8 Underground, Hunnia, stb.), vagy akár a 2017-es Sziget Fesztivál egyik legnagyobb színpadán is, a Müller Péter Sziámi And Friends előtt. 2018-ban 3. helyezettjei voltak az Angyalföldi Utcazene Fesztiválnak, jelenleg pedig épp második EP-jükön dolgoznak.


https://www.facebook.com/caesarsbread/

 

Belépő: 500 Ft

Az esemény FB-oldala: https://www.facebook.com/events/310461063010378/