zenesz_logo.png



Egyszerű kísérletnek indult a M.O.T.R. (Monsters Of Techno Rock) produkciója. Boda Sidd Ákos (DUST N’ BONES, Jolly Roger, Holiday Crue) és Tóth Stoci Tamás (Dust N’ Bones) közös nagy szenvedélye a 90-es évek rock n’ rollja. Most elkészült első klipjük...

 

MOTR_klipforgatas0_700x.jpg

 

 

Bár Sidd elmúlt 15 éve a hagyományos rock n’ roll zenékről szólt, 2017-ben aztán gondoltak egy nagyot a srácok és modern, technos fűszerrel kezdték el megszórni klasszikus kedvenceiket.

 

„Bár tisztában vagyok azzal, hogy ezeket a frankó R’n’ R dolgokat mindenhol szeretik a világon kortól függetlenül, közben sok olyan generáció megjelent, akik nem ismerik az eredeti számokat, amelyek azért valahol mégis ott élnek a köztudatban. Így viszont olyanok is megismerhetik a dalokat, akik alapból mondjuk nem rockzenén szocializálódtak és maguktól soha nem hallgatnának például Guns-t” – mondta el Sidd.

 

A formáció folyamatosan készül átdolgozásokkal, de addig is leforgatta első videoklipjét, amelyet a Knockin' on Heaven's Door című feldolgozásukhoz kreáltak. A Szendrey-Cseri Péter rendezte videóban már ezerszer látott klisék és szétunt fiú-lány sztorik ugyan nincsenek, cserébe viszont kapunk egy belső utazást, érdekes karaktereket, és egy-egy pikáns jelenetet.

 

 

 

 

 

„Szendrey Pétert, a klip rendezőjét, gyártóját 2015-ben ismertem meg egy forgatáson. Hihetetlen profizmusa, abszolút és megkérdőjelezhetetlen hozzáértése, illetve végtelenül szimpatikus hozzáállása egyértelművé tette számomra, hogy ha úgy adódik, vele szeretnék dolgozni. Idén januárban ez így is lett, megkerestem az ötlettel, ő pedig fantáziát látva a dologban, igent mondott” – folytatta Sidd. „Kitaláltuk, hogy belerakunk egy belső utazást, ahol a klip egy pontján átkerülök belső világomba, ami eredetileg egy kopár, kietlen, sivatagos rész lett volna… Csak közben tél lett és leesett a hó. A kétnapos forgatás második napján négy-öt órán keresztül kellett a mínusz két fokban egy szál pólóban bolyonganom, értetlenkednem és szenvednem… Mondjuk a szenvedés nem esett nehezemre, konkrétan halál közeli élményeim voltak” – tette még hozzá az előadó.

 

 

Werkfilm: https://www.youtube.com/watch?v=u3YKkz5J0Ew

Facebook: https://www.facebook.com/pg/MOTRagency/about/?ref=page_internal
YouTube Channel: https://www.youtube.com/channel/UCqwljFA-ilQ7oxPMl_LKrsA