zenesz_logo.png



Új nagylemezén Claude Debussy munkássága előtt tiszteleg a Nagy János Trió. A száz éve elhunyt francia zeneszerző folyamatos inspirációt jelent a dzsessz zenészek számára, így néhány művének újragondolása szerepel a Jazz de Lune Debussy 100 című lemezen, amit a Music Fashion Kiadó gondoz.

 

NJ trio_700x.jpg

 

 

Debussy kora egyik legizgalmasabb alkotója volt, aki számtalan helyről, köztük a jazz muzsikából merített ihletet, és ezzel új távlatokat nyitott a komolyzenében. Száz évvel a halála után a francia komponista még mindig inspirációt jelent. Nagy János Erkel-díjas jazz zongorista-zeneszerző és Frankie Látó hegedűművész öt éve duólemezen dolgozott fel néhány Liszt- és Debussy-szerzeményt, most pedig kizárólag Debussy munkáinak újragondolásával tölt meg egy albumot a Nagy János Trió.

 

A Jazz de Lune Debussy 100 című lemezen a művészek arra vállalkoznak, hogy a Debussy-művek témáit, illetve rövidebb tételeit a jazz formanyelvéhez igazítva, sok improvizációval megtűzdelve alakítsák saját zenei egyéniségükhöz. Kreatív, improvizatív megközelítéssel értelmezik a klasszikus témákat, ahogy még soha nem hallottuk ezeket. Stílusuk egyetlen műfajba sem sorolható. Játékuk az improvizációra épül, nehéz nem észrevenni a komoly, megfontolt, de mégiscsak játékos megközelítést. Akik ismerik az eredeti műveket, hálásak lesznek, mert olyan érzéseket, világokat mutatnak meg a darabokból, amiről még csak nem is sejtették, hogy bennük van.

 

 

NJT lemezborito_500x500.jpg

 

 

Az impresszionizmus zenei felfogása hasonló ahhoz, ahogyan mi gondolkodunk a jazzről. Számomra is elsősorban a hangulat a fontos, valamint a folyamatos változás úgy, hogy lehetőleg kerüljük az ismétlődéseket. A lemezen rengeteg improvizáció van, hiszen sokszor elmerengünk az eredeti művön. Éppen ezért talán nem is feldolgozásokról, hanem újragondolásról, vagyis végső soron új művekről van szó. A Jazz de Lune Debussy 100 című album egyfajta folytatása az öt évvel ezelőtti duólemezünknek, ugyanakkor érettebb és összeszedettebb, nélkülözi a kifejezett koncertdarabokat. A Golliwoogs Cakewalk például egészen más köntöst kapott, eltűnt belőle Ellington” – tette hozzá Nagy János.

 

A Nagy János Trió (Nagy János-zongora, Frankie Látó-hegedű, Joubert Flóra-dob) a lemez négy darabjában kiegészül Vincent Mascart szaxofonművésszel, két számban pedig a Free Style Chamber Orchestra is közreműködik. A Jazz de Lune Debussy 100 című albumot a Music Fashion Kiadó gondozza, a lemez már elérhető az ismert lemezboltokban és online felületeken.

 

A Nagy János trió Jazz de Lune Debussy 100 című új nagylemezének DVD felvétellel egybekötött lemezbemutató koncertje 2018. április 12-én (csütörtök) 20 órakor lesz a Három Holló Közösségi Térben.  A koncerten Vincent Mascart is fellép a trióval.

 

 

 

 

 

 

https://www.facebook.com/events/207292353370420/

 

Bővebben:

https://www.facebook.com/janosnagyofficial/

https://www.facebook.com/haromhollo/

https://musicfashion.hu/fooldal