zenesz_logo.png



A Gyík zenekar idén nyáron jelentkezett három számot tartalmazó Alapmű című kislemezével, amelyhez már a harmadik klipet készítették el a fiúk, ezúttal stílszerűen a III. tétel című dalhoz.

 

I. tĂŠtel cover_700.jpg

 

Ahogyan már korábban hírt adtunk róla, a Gyík zenekar három tételből álló EP-t jelentetett meg. Most elkészült III. tételhez is egy különleges diafilmes klip.

 

"Az Alapmű EP záró száma, a III. tétel is klipet kapott, így először a zenekar történetében van egy olyan kislemezünk, amelynek minden számához forgattunk videót. A III. tétel egy diafilm, aminek a főszereplője Zac Monster, a vörös törpetacskó - a zenekar tagjai pedig csak mellékszereplőként tűnnek fel egy-egy pillanatra polgári foglalkozásuk közepette" - nyilatkozta Lukovich András gitáros.

 

 

 

 


A diafilm képeit Hartl Nagy Tamás készítette, a vágás pedig ismét Fellegi Dénes munkáját dicséri.

 

A Gyík zenekar 2012 elején alakult, stílusát tekintve pedig az akusztikus hip-hop-hoz áll a legközelebb. Zenéjét többek között a looper-pedál határozza meg, melynek segítségével az élőben előállított dob (cajon, beatbox) és basszus loopokra ketten gitároznak, az MC pedig „csak” teszi a dolgát. Az első lemezük, a Gyík zenekar (LP) 2014 év végén jelent meg, az első kislemezük - a Lónak a kaszát - pedig 2016 nyarán.