zenesz_logo.png



A karácsonyi visszavonulás előtt idén is egy meglepetésekkel teli koncertet ad a Republic együttes december 23-án a Barba Negra Music Club színpadán.

2_700x.jpg

 

 

A „Felmelegítlek a szívemmel” névre keresztelt koncerten ajándékot is kap a közönség, illetve a zenekar Facebook oldalán meghirdetett „cipősdoboz adományozás” is ezen az eseményen valósul meg.

 

A szeretet ünnepén ajándékot adni és kapni is jó. December 23-án a Republic együttes eddig sohasem játszott, soha meg nem jelent új dalát ajándékozza rajongóinak CD-n. A zenekar emellett arra kéri a koncertre érkezőket, hogy egy cipősdobozban hozzanak ajándékot Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által létrehozott erdélyi gyermekmentő szervezet részére.  Az adományok több mint nyolcvan otthonba, közel kétezer rászoruló fiatalhoz fognak eljutni. A szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása.

 

 

rep 700x.jpg

 

 

A koncertre Székelyhídról és Déváról is jönnek fiatalok, akik mikrobuszon fogják hazaszállítani a cipősdobozba csomagolt ajándékokat. „Sokat koncertezünk Erdélyben, szinte második otthonunknak érezzük. Nagyon szeretjük és tiszteljük Böjte Csaba szerzetest. Reméljük, hogy áldásos tevékenységéhez kicsit mi is hozzá tudunk járulni karácsonyra” – jegyzi meg Boros Csaba az együttes énekes-basszusgitárosa.

 

 

dsc_5388-700x.jpg

 

 

Az ünnepi Repbulic koncerten szerepelni fog Bakonyi Anett és Molnár Petra alkotta többszörös légtorna Európa bajnok duó. „Nagyon megtisztelő, hogy ismét elfogadták felkérésünket, és ezúttal is gratulálunk nekik, hogy a 2017-es Légtorna Európa Bajnokságot is ők nyerték meg!” – fűzi hozzá Boros Csaba. Emellett Gulyás Ferenc népi hangszerművész (Nox együttes) is kíséri majd a zenekart tekerőlanton egy dal erejéig. Vendégzenekar pedig a Kávészünet lesz, akik a legnagyobb költők megzenésített verseivel készítik elő a hangulatot.

 

„Felmelegítlek a szívemmel” Republic koncert

2017. december 23.

Barba Negra Music Club

Jegyek: http://musicclub.barbanegra.hu/republic_20171223