zenesz_logo.png



Az egyéves Hold Utca zenekar készülő albumáról egy új dalt mutatunk be, melyhez szöveg-videó is készült.

 

064_700x.jpg

 

 

Majdnem pontosan egy éve alakult meg a Hold Utca, melynek tagjai Darvas Bence (dob, vokál), Darvas Máté (basszusgitár), Kiss Péter Márk (gitár, billentyű, vokál), és Fábry Pál (gitár, ének). Pár hónap együtt zenélés után elhatározták, hogy belátható időn belül szeretnének elkészíteni egy kis- vagy nagylemezt.

 

Végül a nagylemez mellett döntöttek, mert meglehetősen sok dal elkészült viszonylag rövid idő alatt. Ennek oka legfőképp az volt, hogy a zenekarnak is kialakult a belső dinamikája, ahogy a tagok kapcsolatba kerültek egymással, és kialakult egy közösség. Közben dalok között is létrejött valamiféle kapcsolat, létrehoztak egy sajátos kis világot.

 

Ez a világ tizenegy számból áll, ebből az egyik az itt bemutatott daluk, amely a 'Partra Vetett Hal' címet viseli. A készülő lemeznek vannak sötétebb és világosabb hangulatú kompozíciói, ez a szám határozottan az előbbi kategóriába tartozik. Az lemez megjelenése előtt három single-t, mutatnak be, ezek közül a Partra Vetett Hal a második.

 

 

 

 

Amennyiben szeretnétek naprakészek maradni a zenekarral kapcsolatban, figyeljétek a Facebook oldalát!

 

https://www.facebook.com/HoldUtca/