zenesz_logo.png



Első albumának lemezbemutató koncertjére várja a közönséget a paksi Pirkadat zenekar november 11-én 20 órára a paksi Csengey Dénes Kulturális Központba.

 

Pirkadat kĂŠp 700x.jpg

 

 

A csapat magja Bese Dóra és Kováts Gergely, akik 2011-ben alapítottak zenekart, mely kezdetben akusztikus formációként működött. A dalszerzés időközben elektromos hangszerekkel is kibővült, amelynek köszönhetően a zenei palettájuk is kiszélesedett. Ezzel együtt a csapat létszáma is megnőtt, és 2017-ben alakult ki a jelenlegi felállás Pirkadat név alatt.

 

A számok szövegét és a dalok vázát a zenekar énekese, Bese Dóra alkotja meg Kováts Gergely hangszerelésével. Annak ellenére, hogy dalaikban többféle stílus keveredik, – mint pl. pop, rock, country, blues – sikerült egy sajátos zenei hangulatot kialakítaniuk. Ezt a változatos színvilágot tükrözi a Pirkadat elnevezés, de utal az új kezdetre is. Új kezdetként idén nyáron megjelent a zenekar debütáló nagylemeze.

 

 

 

Pirkadat kĂŠp 3_700.jpg

 

 

A „Vászon és húr” című korongra tizenkét saját dal került fel, melyből kettő angol, a többi pedig magyar nyelven íródott. A stúdiómunkálatok az érdi Nortyx Hangstúdióban zajlottak 2017 januárja és áprilisa között. Három számhoz videoklipet is készítettek. Megtiszteltetésként érte az együttest, hogy a Pirkadat adhatta a jubileumi 25. Gastroblues Fesztivál nyitókoncertjét július 3-án. A lemez elérhető a zenekar Facebook oldalán keresztüli kapcsolatfelvétellel, valamint közel 150 online zeneáruházban és a YouTube-on, illetve a lemezbemutató helyszínén is megvásárolható.

 

 

 

cd hĂĄtulja_600.jpg

 

 

Élőben első alkalommal november 11-én lesz hallható a teljes lemez anyaga a paksi Csengey Dénes Kulturális Központban.

 

Pirkadat lemezbemutató koncert

2017. november 11. (szombat) 20:00

Paks, Csengey Dénes Kulturális Központ

 

A lemez YouTube elérhetősége:

https://www.youtube.com/watch?v=_9CQw02_IfM&list=PLnwWDotildE2BQU9jvlby12OoaElQUCuT

Facebook: https://www.facebook.com/pirkadatband.hu