zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
Zenei hírek
The Last Good Man on Earth című filmzenelemezével tesz pontot több éve tartó „Earth” projektje végére hazánk egyik legegyedibb és legtermékenyebb énekes-dalszerzője, Kristóf Norbert.

 

01_700x.jpg

 

 

A kiadványon a gitáros-énekes tavalyi Poison Green, Earth és idei Broken Clock kislemezének hanganyaga hallható két, eddig kiadatlan dallal megspékelve. A Last Good Man on Earth exkluzív kiadásban, ajándék VHS kazettával csomagolva vásárolható meg.

 

Kristóf Norbert Earth projektje több éve tart, állomásait a 2016-ban megjelent Poison Green és Earth című kislemeze, valamint a 2017-ben, immár a Klinik gondozásában napvilágot látott Broken Clock EP jelentette. A dalok egy fiktív mozi soundtrackjét alkotják, amelyben keveredik a gyerekkori számítógépes játékok hangulata a '90-es évek thriller/horrorfilmjeivel. Kristóf Norbert idén tavasszal már majdnem elengedte a projektet, amely azonban végül a kiadójával összefogva a korábbi koncepció alapján végleges formát öltött. Az említett kislemezek hanganyaga mellett két, eddig kiadatlan Kristóf Norbert dal, a Hope and Loss és a My Head My Heart is hallható a kiadványon.

 

 

cover 700x.jpg

 

 

A lemez fizikailag exkluzív kivitelben, stílszerűen a '90-es éveket visszaidéző VHS kazettán jelenik meg a Klinik gondozásában. A kazettán lejátszható video képi aláfestéseként Kristóf Norbert és társai – mások mellett a szintén Klinik-művész Musica Moralia (Meggyesházi Éda) – egy kanapén ülve nézik az említett (a valóságban nem létező) The Last Good Man on Earth című filmet. A kisfilm a kiadó stábjához tartozó Jakab Péter és Kósa Péter munkája.

 

A letöltőkódot is tartalmazó VHS kazetta – vagy inkább VHS kazettát tartalmazó letöltőkód – megvásárolható a nagyobb indie lemezboltokban, a hanganyag pedig már meghallgató és letölthető Kristóf Norbert Bandcamp-oldalán, valamint az ismert zenei streaming oldalakon.

 

 

Kristóf Norbert: The Last Good Man on Earth @ Bandcamp: https://norbertkristof.bandcamp.com/album/the-last-good-man-on-earth


The Last Good Man on Earth VHS videó: https://www.youtube.com/watch?v=NnsDqa7_bYs


Kristóf Norbert Facebook: https://www.facebook.com/norbertkristofofficial


Klinik: www.kliniklabel.com