zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
Zenei hírek
2017 tavaszán A Nap felé címen megjelent az erdélyi Bagossy Brothers Company második nagylemeze, melyhez egy érdekes, új kezdeményezés is társul.

 

Bagossy-Brothers-Company3-1-of 700x.jpg

 

 

A Bagossy Brothers Company 2013 májusában alakult Gyergyószentmiklóson, másfél év elteltével pedig már Erdély legnépszerűbb magyar zenekarává fejlődtek. A zenekar nevét a Bagossy testvérpár - Bagossy Norbert (gitár, ének) és Bagossy László (basszusgitár, vokál) - családneve ihlette. Hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik, Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk).

 

2015-ben Elviszlek címen jelent meg első albumuk, amit még abban az évben az Esti ének című single követett. Tavaly egy négyszámos EP-vel jelentkeztek, majd ez év tavaszán adták ki második albumukat, melynek címe A Nap felé. Ehhez az albumhoz kapcsolódik egy érdekes hír, ugyanis a lemezhez készült zenekari ajándéktárgyak kézműves, organikus anyagok felhasználásával vagy helyi termelők által előállított alapanyagokból jöttek létre.

 

100% bio, kreativitás és némi #hegyilevegő: ezeket tartalmazzák az elkészült merch-ök. Az ötlet Tatár Attilától a zenekar gitárosától jött: „Az ötlet az általam nagyon kedvelt amerikai zenészektől származik. A legkézenfekvőbb az volt, hogy legyenek a pólók organikus anyagból. Utána jött a zománcbögre, ami sokáig felhasználható, nem műanyag, és a készítése sem szennyezi a környezetet. Aztán eszünkbe jutottak a helyi iparművész barátaink, akik ékszereket, táskákat készítenek, velük is beszéltünk, így készültek el a fa ékszerek.

 

 

 

 

 

 

Később született az ötlet, hogy legyen saját márkázású áfonya likőrünk és Bagossy-táska, de ezeknél már nem lehetett megoldani mindent organikusan. Ez lett az a vonal, ami »lokál«. A helyi művészek, helyi termékek felkarolása, a velük való együttműködés. Nagyon reméljük, hogy ez szimpatikus lesz és tudjuk ezt a személetmódot kicsit népszerűsíteni, a helyi kreatív és iparművészeknek kicsit nagyobb vizibilitást adni a zenekar népszerűségén keresztül. Ha ez sikerül, akkor már megérte. #hegyilevegő!”

 

Az egyedi ékszerek készítője ReKKo, azaz Török Réka: „A fiúk valami természetes anyagból szerettek volna ékszereket, ezért is esett a választás fára, korábban kaptak tőlem ajándékba hasonló BBC (Bagossy Brothers Company) ékszereket születésnapjukra és innen indultunk ki. A forma a sárkány, ami a lemezborítón is van, ezzel próbáltunk játszadozni. És persze mindemellett meg kicsit rekkos is, próbáltam belecsempészni a saját stílusomat is.”

 

 

merch_photo_600.jpg

 

 

 

A termékeknek már A Nap felé lemezbemutatón is nagy sikerük volt a rajongók között, ami nem meglepő. Az ajándéktárgyak megrendelhetők a popshop oldalon keresztül: http://popshop.hu/783-bagossy-brothers-company

 

A Bagossy Brothers Company koncertjeiről Facebook oldalukon, vagy a http://bagossybrotherscompany.com/ oldalon tudtok tájékozódni.