zenesz_logo.png



Négy dalos kislemezzel és egy klippel jelentkezik az Intim Torna Illegál. A Köszönöm szépen, jól vagyok a tavalyi év kedvencének számító tévés sorozat második évadának záró dalaként is hallható. Hivatalos EP bemutató a Budapest Parkban június 9-én.

 

 

 

Jó döntésnek bizonyult a zenekar új felállása, a tavalyi év nehézségei után úgy tűnik, fordult a kocka. Az idei év végére várható az új nagylemez, de négy új dal máris hallható róla. A Köszönöm szépen, jól vagyok címet viselő EP jól tükrözi a srácok jelenlegi érzelmeit.

 

A kislemez címadója a Megafilm Stúdió felkérésére készült a tavalyi évben elsöprő sikernek számító sorozat, az Egynyári kaland vége főcímdalának. "Nagy bizalmat kaptunk az elmúlt időszakban az új lemez megírásához a rajongóinktól, és a filmipar részéről is. Az idei terveinket jól tükrözik a most elkészült dalaink, nagyjából így érezzük mi is magunkat és hasonló pörgésre számíthatnak tőlünk a továbbiakban is a koncerteken. A Köszönöm szépen, jól vagyok igazából ezt a felszabadult életörömöt, a szabadságot mutatja meg. Az egész EP-re jellemző ez a bokorban smárolós hangulat” – foglalja össze Dorogi Péter, a zenekar dalszerző énekese.

 

 

iti 450x.jpg

 

 

 

A címadó dalhoz egyből klipet is forgatott a zenekar, amihez a tavalyi Nem adom fel filmes stábját, Indiánékat kérték fel. „Annyira jól éreztük magunkat az előző forgatáson velük Tunéziában, hogy más meg sem fordult a fejünkben. A dalok képi megjelenítésénél nagyon fontos, hogy egyfelé gondolkodjunk, ugyanazt az atmoszférát közvetítse a klip, amit mi a zenénkkel szeretnénk elérni. Minden tiszteletünk az egész stábnak, hogy ilyen flottul dolgoztak velünk” – teszi hozzá Nádasdi János, az Intim Torna Illegál tagja.

 

Az erősen az érzelmekre ható számok Budapesten először a Budapest Parkban lesznek hallhatók - ahol háromévnyi kihagyás után állnak majd színpadra - június 9-én.

 

Köszönöm szépen, jól vagyok EP (teljes): https://bit.ly/2r1eJgT

 

Dalok:

1. Nem adom fel // szöveg: Dorogi Péter // zene: Balázs Ádám, Dorogi Péter, Gálos Ádám)

2. Köszönöm szépen, jól vagyok // szöveg: Dorogi Péter // zene: Balázs Ádám, Dorogi Péter)

3. Mióta megérintettél // szöveg: Dorogi Péter // zene: Dorogi Péter, Gálos Ádám)

4. Meghajlok előtted // szöveg, zene: Dorogi Péter)

 

Kiadó: O.S. Menedzsment Iroda