zenesz_logo.png



„Nem titkolt szándékunk a magyar zenei ízlésbe belopni ezt a fajta szöveg orientált soul és R&B világot” – meséli Iván Szandra

 

r9355_resize.jpg

 

 

„A Ruby Harlem zenekar zenéje egyfajta ötvözete az amerikai soul, neo soul, R&B és gospel zenéknek, valamint azoknak a csendes pillanatokban feltörő gondolatoknak, amelyek remélhetőleg a Ti életetekben is változást hoznak” – mondja a zenekar alapítója, zeneszerzője és hangszerelője Iván Szandra, aki a bostoni Berklee College of Music zenei egyetemen került közelebb az afroamerikai alapokon nyugvó zenei stílusokhoz, valamint a gospel zene lelki és kulturális hátteréhez. Elmondása szerint új, magyar nyelvű anyagát ez inspirálta leginkább, valamint a zenekar tagjai, akiknek tehetsége újra és újra elvarázsolja és alkotásra ösztönzi a fiatal zenészt. „Nem titkolt szándékunk a magyar zenei ízlésbe belopni ezt a fajta szöveg orientált soul és R&B világot” – meséli Szandra.

 

 

r9239_resize.jpg

 

 

2017 márciusban jelent meg az első daluk a TomTom kiadó gondozásában, így innentől számítják a zenekar megalakulását. Május 18-án az A38 Hajón volt az első, bemutatkozó koncertjük, amin a Zenész Magazin fotósa is ott járt.

 

Legközelebb június 29-én lehet hallani és látni a Ruby Harlemet az Opus Jazz Clubban, a koncertet a Jazzy Rádió is közvetíti. A zenekar legközelebbi tervei közé tartozik, hogy a már kész, meghangszerelt, magyar nyelvű bemutatkozó lemezanyagukat mielőbb felvegyék, és megjelentessék. Ezt követően a nemzetközi piacot is szeretnék megcélozni, angol nyelvű dalaikkal.

 

 

r9269_resize.jpg

 

 

A Ruby Harlem azon kevés zenekarok közé tartozik, akik nem álltak be az alternatív és „mai zene” néven aposztrofált vonal követői közé, és ragaszkodnak elképzeléseikhez. A sikeres bemutatkozó koncert és például a Legyen úgy, ahogy még nem volt című daluk őket látszanak igazolni.

 

 

 

r9208_resize.jpg

 

 

A zenekar tagjai:

 

Iván Szandra - ének, billentyű

Bille Gergő - szárnykürt

Varga Nóri - pozan

Nagy Brigi - vokál

Eőry Ati - vokál

Matus Peti - basszusgitár

Mohai Dávid - dobok

 

 

 

 

Ruby Harlem Facebook

 

Fotó:

Sós Gábor
photo & graphic design
www.sosdesign.hu