zenesz_logo.png



Felébredt téli álmából az Other Planet, most egy nagyszerű új dallal és klippel, de hamarosan új lemezzel is jelentkeznek a fiúk.

 

click2_700.jpg

 

 

 

Az OTHER PLANET névre talán még sokan emlékeznek, köszönhetően annak, hogy a zenekar nem aprózta el első nagyközönség előtti bemutatkozását. 2015-ben az Untold Story című dalukkal hívták fel magukra a figyelmet, amikor a legjobb tizennyolc hazai dal közé jutottak az Eurovíziós Dalversenyben.

 

Amilyen hirtelen vonzottak maguk köré rajongókat és keltették fel a szakma érdeklődését, pont olyan váratlanul vonultak is vissza a nagy nyilvánosság elől. Koncertek és egyéb szereplések sokaságára mondtak nemet az elmúlt másfél évben. Nem is hallottunk róluk semmit egészen mostanáig.

 

Most viszont úgy tűnik a téli álom elmúlt és újra van mit megmutatniuk a fiúknak! Itt az új dal és a hozzá készült videoklip! Hamarosan egy kislemeznyi anyagot is megjelentetnek még mellé, és az igazi meglepetéseken is dolgoznak már az őszi klubszezonra. De ne siessünk ennyire előre, érjük be most azzal, hogy remélhetőleg a nyáron már egyre több helyen találkozhatunk velük élőben is. Addig pedig hallgassuk az új dalt és figyeljük a koncert dátumokat!

 

 

 

 

 

 

Nem is szólhatna másról a visszatérő szám, mint az útkeresésről, vagy töltődésről, amivel a visszavonulásuk időszaka is telt. Ismerjük meg magunkat, találjuk meg a helyünket újra meg újra a folyamatosan változó világban, hiszen mi magunk is folyamatosan változunk. Mindig jönnek, akik megmondják, hogy mit kellene tenni, vagy mi a helyes, de amíg másoknak nem ártunk, és önmagunkkal békében vagyunk, addig nagy baj nem lehet.

 

Facebook: https://www.facebook.com/otherplanetofficial