zenesz_logo.png



Illényi Katica – Magyarország Érdemes Művésze, Liszt-és Artisjus díjas hegedűművész, az egyetlen magyar előadó, aki theremin nevű hangszeren is játszik - rendhagyó újévi koncertet ad a Kongresszusi Központban január 14-én.

 

KATICA zĂśldruha 1_350.jpg


Az évnyitó eseményen olyan vendégművészek szerepelnek, majd, akik egyben személyes barátai is Katicának: Micheller Myrtill, Magyar Hajnal, Sárik Péter, Pirovits Árpád és Illényi Csaba.

 

“Olyan muzsikus barátokkal nyitjuk meg az újévet, akiket művészként és emberként is nagyon tisztelek, így önfeledt zenéléssel kívánunk majd boldog, jó zenével teljes újévet mindenkinek!  Nagyon örülök, hogy elfogadta meghívásomat Micheller Myrtill és Magyar Hajnal, két kiemelkedő tehetségű, de teljesen különböző karakterű énekes; valamint Sárik Péter, napjaink kiemelkedő jazz zongoristája zenekarával együtt, és végül, de nem utolsósorban testvérem, Illényi Csaba, hegedűművész és Pirovits Árpád szteptáncos.” – nyilatkozta Illényi Katica.

 

A színes programban helyet kap a könnyű- és jazz muzsika, hazai- és világslágerek, komolyzenei művek autentikus formában valamint hegedű, theremin, zongora tolmácsolásában. A művészek együtt és külön is színpadra lépnek, meglepő formációkat alakítanak vokális és zenekari kísérettel, a muzsikálás örömét átadva teremtenek önfeledt, vidám újévkezdést. A koncertet közös fináléval zárják.

 

Illényi Katica – Évnyitó Koncert Barátokkal

Kongresszusi Központ, 2017. január 14.

Micheller Myrtill, Illényi Katica, Magyar Hajnal, Sárik Péter, Pirovits Ápád, Illényi Csaba

 

 

 

Jegyek kaphatók:

http://www.jegyelado.hu/rendezveny/illenyi-katica-ujevnyito-koncert-baratokkal

 

Honlap: http://www.katicaillenyi.com

YouTube: https://youtu.be/lY7sXKGZl2w

Facebook: https://www.facebook.com/katicaillenyiofficial